Oldal 1
Általános

Project Warlock II KRÉMES! – Visszatér a Gyilok Mágus!!!!!!

Készül a Project Warlock folytatása a Project Warlock II !!! :3 Az ígéret szerint, ez még pörgősebb és gyilkolászósabb lesz, mint az első rész volt. Ráadásul, itt-ott komolyabb finomításokon és változásokon is átesett a játék pl. a varázslatok immár sokkal hasznosabbak lesznek, a pályák minden irányban megnagyobbodtak, az ellenfelek pedig rendesen kikerekedtek.

Bizony, ez nem a felszedett kilók, hanem a grafika tuning miatt lehetséges, ugyanis immár “Quake szerűbb” lett az egész játék, de gondolom ez a fenti videóban is jól érzékelhető. És ha minden igaz, már idén early accessbe lép a játék, és jövőre meg már teljes gőzzel lehet kalapálni a monsztrékat!

Ahogy érkeznek a friss infók, tolom is ide, vagy a facebook oldalunkra.

Általános

Narita Boy Teszt – Digitális királyság

Aki régebb óta követi a blogom, az tudja, hogy a Narita Boy az egyik hírezős zászlóshajóm volt, amit, a Project Warlock mellett, szívesen dobtam ki ide, ha volt valami érdekes frissítés a háza tájékán.
Noha volt egy rizikós időszaka, végül ez is révbe ért; május 30-án steamen, gogon, win storéban és konzolokon is debütált.

Természetesen én is leszurkoltam érte az eurót és a hetekben elég sok időt töltöttünk együtt, a kevéske szabadidőm jelentős részében toltam, mint gőzmozdony a DeLoreant.
Ugye, volt hozzá demo is a steamen, aki anno azt kipróbálta, annak nem lesz egy nagy Schrödinger zsákbamacska maga a játék. De az sem fog mellé nyúlni, aki a képek, videók alapján fizetne be a tortára, a Narita Boy pont azt adja, amit eddig is elvártunk tőle. Vagyis majdnem azt. Disk-szörfre fel!

“Narita Boy Teszt – Digitális királyság” itt folytatódik! »

Általános

Half-Life: Blue Shift Remake – Kék az első epizód!

2001-ben érkezett, az akkor már legendának számító, Half-Life második kiegészítője, a Blue Shift, amiben Gordon barátja, Barney Calhoun kalandjait élhettük át a Mesa események idején. Annak ellenére, hogy én nagyon élveztem a kieget, nemzetközi téren elég vegyes fogadtatás kapott ez utolsó “Expansion pack” (az első ugye az Opposing Force volt). Mint azt tudjuk, egy ideje elérhető az első rész remakeje, a Black Mesa, azonban a kiegészítőkről még nem nagyon hallottam pletykákat. Egészend eddig.

Ugyanis, a napokban jelent meg, az előbb említett Half-Life remakehez készült, Blue Shift modernizálása is. Ezt már nem a Black Mesa: Source csapat követte el, hanem a HECU Collective lelkes népe döntött úgy, hogy újrázza a kiegészítőt. Sajnos, még csak az első epizód érhető el, amiben elég kevés az akció (lásd a videó), viszont ígéretes, hogy foglalkoznak a témával. Remélem, hamarosan ezt is végig tolhatom, majd érkezik az Opposing Force is ilyen köntösben.

Aki már most kipróbálná , az ITT talál tovább infókat.

Általános

Monstro Giganto – Most jön a bunyó!

PETSCII grafikás verekedős játékot heggeszt Commodore 64-re Antonio Savona mester és csapata. A Monstro Giganto című játék már az utolsó menet felé közeleg, azonban a végső gongszóig még kalapálni kell itt-ott a motoron. Amúgy a fiúknak – akik a Pirates of Zanzibar néven tevékenykednek -, nem ez lesz az első projectük, korábban már Boxymoxy néven is kiadtak egy igényes játékot C64-re, szóval a minőségre most is számítani lehet. A lenti trailer is ezt igazolja:

A Monstro Gigantoban összesen 5 harcos közül választhatjuk ki, melyikkel szeretnénk kihalásra verni a haverunkat vagy a MI-t (a pletykák szerint az egyik lény a Sir Nyű nevet kapta, egy másik pedig Májk Rém lesz). A harcrendszer sem annyiból áll, hogy “odamegyek és ütök”, minden szörnynek lesz egyéni sebessége, állóképessége és támadási hatóköre, ezért meg kell velük találni az ideális harci pozíciót, mert mindig jobb(horgot) adni, mint kapni. A győzelmek után pedig nem csak a Top lista vár, hanem feloldhatjuk a karakterek háttértörténetét is!!
A kész játékot talán már a következő hónap végén kézhez lehet venni, illetve megrendelni az RGCD online boltjában.

Általános

Tomb Raider 25 – Lara Baba 25 éves

Egy hölgytől nem illik megkérdezni az életkorát, különösen, ha Lara Crofról van szó, mert bizony ő kapásból hókon rúgná az így kellemetlenkedő illetőt. Szóval, maradjunk annyiban, hogy Lara még mindig fiatal, friss, üde és MELLesleg is jó kondiban van.

 

 

Egész pontosan 1996 október 25-én jelent meg a Tomb Raider első része, a játéktörténelem egyik fontos mérföldköve. Ennek apropopóján indított el a Crystal Dynamics egy ünnepi weboldalt, ahol havonta egy-egy résszel foglalkoznak; meglepetésekkel, infókkal és olyan nyalánkságokat mint pl. a fenti kép, ami a lenti holnapról letölthető többféle méretben. Érdemes tehát sűrűn visszanézni, és addig is újrázni a Tomb Raider epizódokat.

(Én is készülök idénre Tomb Raider tartalommal ;) )

Tomb Raider 25. évforduló blog!

Általános

Tomb Raider Revisioned – Laranimék

Felröppent ugye a hír, hogy a Netflixék anime-sorozatot terveznek Tomb Raider címszó alatt, ami a pletykák szerint a Shadow of the Tomb Raider után venné fel a történet mesélés fonalát. Ez, az olyan vérfanoknak, mint én, elég nagy csalódás, mert én bizony nem a süldő leányka sírására lennék kíváncsi, hanem a klasszikus Lara baba sírrablását követném epizódról epizódra.

De mit lehet tenni? Hát, megnézni a 14 éve készített Re\Visioned: Tomb Raider animációs sorozatot. A 10 (ami igazából 7) rövidke részből álló sorozat, nem csak az epizódok történetében, hanem az animációk stílusában is eltér egymástól, érdemes is mindegyiket végignézni. Főleg, hogy Lara hangját Minnie Driver kölcsönzi és a készítők közt olyan legendák vannak, mint Peter Chung (Fire and Ice, The Animatrix), Warren Ellis (Castlevania anime) vagy akár Gail Simone. :)

A sorozatért és plusz infókért IDE tessék kattintani.

Általános

Narita Boy – Hamarosan?!

Egy ideje nem adtam hírt a Narita Boy-ról, igaz a készítők is fukarkodtak az információval, a kiküldött Retro Ügynökeim (a RÜGY-ek) is sorra odavesztek, és én már úgy voltam vele, hogy ez a project elveszett. Ám rám cáfolt az élet, tavaly év vége fele ismét jelet küldött a Studio Koba a földi halandóknak, amiben többek közt arról prófétáltak, hogy immár fellőtték a steam oldalukat is!!!!

És ez még hagyján! Nem elég, hogy már lehet wishlistezni a játékot, a készítők nemrégiben egy kommentben a milliomodik “mikó lesz má’ kész a gém, mesterek, me má nagyon jáccanák én vele?!?!?!?” kérdésre azt válaszoltak vala, hogy “very soon“- Áááááááá!!!!!444NÉÉÉÉÉÉÉGGGGY!

Legyen így! Mi várjuk, várjuk, Techno Swordon ülve várjuk. <3

Addig is feliratkozás a steam listára ITTTT:

Általános

Antstream Arcade – Teszt!

Korábban írtam a retro játékokkal foglalkozó Antstreamről, ami a GeForce now, Stadia vonalon mozogva a streamelős forma mellett tette le a voksát. Csupán annyi különbséggel, hogy az előző kettőtől eltérően a felhasználónak itt nem kell egyesével megvenni a játékokat, hanem a szolgáltatás részeként mind megkapja őket. Mondhatni az Antstream a retro játékok Netflix-e.

Az itthon is egy jó ideje elérhető szolgáltatás a napokban én is leteszteltem Pc-n és mobilon. Ebben az is nagy szerepet játszott, hogy most, a visszavonásig, befizetés nélkül 7 napig ingyen kipróbálható az Ant. És hogy megéri ez havidíjas formában is? A folytatásban kiderül… :)

“Antstream Arcade – Teszt!” itt folytatódik! »

Általános

Uridium remake – Dübörgő űrszekér

Pörgős, akciódús és látványos. Ez jellemezte megjelenésekor, 1986-ban az Uridiumot, nem csoda, hogy megkapta a Golden Joystick Arcade-Style GOTY díját. Ráadásul a parallax scrollozást (mikor a háttérben található rétegek lassabban mozdulnak el, mint az előtérben találhatóak) nem támogató C64-en igazi technikai csoda volt a játék.

 

A napokban több retrogame portálon kering a hír, miszerint egy Jesse Taylor nevű Uri-emberke újrafaricskálta a játékot és egyenesen egy Unreal 4-es motort pakolt alá. A fenti videóban meg is tekinthető e fáradtságos munka látványos eredménye.
Azonban megjelenésre egyelőre nem lehet számítani, mivel Jesse, tiszteletben tartva a szerzői jogokat, előbb az eredeti játék készítője, Andrew Braybrook Mester áldást kéri a projektjére. Ha ez megtörténik, talán mi is kipróbálhatjuk az Uridium remaket, addig viszont marad a nyálcsorgatás… :(

Általános

USA Zombie Apocalypse – Vectrex Zombi lövölde!

Ismét egy csemege érkezett a Vectrex tulajdonosoknak, ráadásul újra egy klasszikus, a House of the Dead, feldolgozása, “vektorizálása”. A játékban egyedül, vagy akár másik játékossal “kart lőve”, államról-államra haladva kell összeszednünk egy atombomba 3 darabját, hogy azt felrobbantva megnyerjük a game-t. Utunkat élőholtak, denevér és patkány falkák nehezítik, ezekből pályánként x darabot kell a másvilágra küldeni, közben ügyelve a pontos célzásra, nehogy idő előtt kifogyjunk a munícióból.

Ahogy az a fenti gameplay-ből is látszik, elég mozgalmas, ötletes a képernyő, overlay nélkül nem is lenne érdemes vele játszani. Ám jó hír, hogy az alkotók, az Ar-Vectrex, komplett pakkot állítottak össze a leendő játékosoknak, aminek része a USA Zombie Apocalypse-t tartalmazó, zombi formájú PCB mellett, egy overlay és egy kontroller matrica is! Mindezt dobozban, használati utasítással megfejelve!

Akit érdekel, az látogasson ide : http://www.ar-vectrex.com/