576 KByte – 20 éves szerelem

Majdnem napra pontosan 20 évvel ezelőtt, egy szomorkás, áprilisi délután, vettem meg az első 576 KByte újságom. Előtte csak haveroknál olvastam a számokat, nyál csorgatva lapozgattam őket, néztem a játékokról készült képeket, a viccesen kommentált címeket, kép-aláírásokat (ennek a szellemét is próbálom itt megidézni) és persze a legendás CoVboy Csevegőjét.

Végül, a szakmai “ösztöndíjamból” sikerült annyit kigazdálkodnom, hogy megvegyem az első, saját 576-om, majd havonta rendszeresen egy-egy számot, úgy 2000 valameddig. A mai napig megvan az érzés, ahogy a friss számokat a kezembe veszem: az újság illata, a minőségi papírra nyomott, színes oldalak tapintása és persze a poszter mellékeltek – amik közül sok ki is került a szobám falára, Lara baba főleg -, mind az 576 kultuszom része volt.

elso576

Az első 576-om címlapja.

Utána, a CD mellékletek és a teljes játékok miatt áthúztam a Guruhoz, de az egy másik történet :D

De nem csak én fogok jubilálni, több játék lesz idén 20 éves (oké, tavaly is volt és jövőre is lesz), de vannak olyan nevek, amik számomra és másoknak is sokat jelent. Így, az elkövetkező hónapokban megpróbálok e tematika szerint egy-egy rövid megemlékezést írni.

Pár név a listámról:

  • MDK
  • Dungeon Keeper
  • Hexen 2
  • Fallout
  • Carmageddon
  • GTA

És még sokan mások! :D

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..