Aeon of Sands: The Trail – Jöhet a Desert?

Tavaly nyáron figyeltem fel a német Two Bits Kid poszt-apokaliptikus “labirintusfelfedező” szerepjátékára, az Aeon of Sands-ra. A fantasy elemekkel dúsított játék világa leginkább a Dune és a Dark Sun szerelemgyerekének tűnhet: a mindent uraló kietlen és forró sivatagban rejtelmes nomádok, mindenre elszánt fosztogatók, korgó gyomrú kannibálok, gyilkos szörnylények és az egykori civilizáció romjai közt lappangó árnyak lesnek majd a ránk. A történet alakulása nagyban függ az általunk hozott döntésektől, választásunk új utat nyithat meg a karakterünk előtt, vagy később éppen az életébe kerülhet.

Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy hónappal a megjelenés előtt tesztelhettem az Aeon of Sands-ot, így volt időm kiismerni a játék csínját-bínját. Annyit elöljáróban elárulok, hogy a srácoknak sikerült egy izgalmas, rendhagyó kaland-szerepjátékot előásniuk a homokból, ami még a jófajta humort sem mellőzi. Aki szereti a műfajt és nem zavarja a valósidejű harc, az bátran olvasson tovább és kóstoljon bele a des(sz)ertbe.
A 2017-es év egyik legnagyobb meglepetése volt számomra a Grimoire: Heralds of the Winged Exemplar, ami történetesen 20 évnyi hegesztés és több hónapnyi ígérgetés után került a kétkedő közönség elé. A játék vegyes-felvágottas fogadtatásban részesült, én is megvettem, de még mindig nem fejeztem be, valahogy elveszett útközben a varázs… Akkor tájt azonban egy újabb indie üstökös bukkant fel a dungeon crawler-ek egén, a hangulatosnak ígérkező poszt-apokaliptikus fantasy RPG, az Aeon of Sands: The Trail.

Blööaff!

A játék világa, az érdekesnek ígérkező varázslatrendszer és a retros tálalás miatt követni kezdtem a fejlesztését, addig ment ez a rajongás, hogy tavaly váltottam pár levelet a csapattal, és abban állapodtunk meg, hogy ha lesz egy demó, teszt verzió gondolnak rám. Végül egy hónappal ezelőtt érkezett az email, benne a tesztelői steam kóddal. Cserébe csak azt kellett megígérnem, a fővesztés terhe mellett, hogy véleményezem a játékot, és legyen az jó, vagy rossz a megjelenés napjáig nem teszem azt közzé. Természetesen igent mondtam, ők betartották az alku rájuk eső részét, most én következem.

Vidéki csontélet.

A játék szöveges részeit hangulatos, kézzel rajzolt képekkel illusztrálták, ahogy a bevezetőt is, ami interaktív, humoros párbeszédek keretében mutatja be a világot, és benne főhősünket. Emberünk egy szerethetően esetlen figura, aki napjait hivatalnokként egy óriás Kinami fa köré épült, mágikus kupolával védett városban, Pantellában tengeti. Egy homokviharos reggelen viszont a feljebbvalói hívatják, és azzal bízzák meg, hogy ugyan, menjen már ki a sivatagba és nézze meg, mi történt a rejtélyes körülmények közt eltűnt céges karavánnal. Emberünk, Setrani úgy örül a feladatnak, mint vak teve a futóhomoknak, ám mivel ő a ranglétra legalsó, törött foka alatt áll, és munkája javarészt a szottyant fűcsomók növekedésének megfigyelésében telik, sok beleszólás nincs a sorsa alakulásába. Így hát, kénytelen-kedvetlen belevág élete utolsó kalandjába, amit véres csaták, mágikus harcok, intrikák, csapdák és Setrani nyavalygásai fogják végigkísérni.

Kemény hely a sivatag, még a fejfedőnk sem lehet biztonságban.

Ahogy azt a bevezetőben hangoztattam, és a készítők is kiemelik lépten-nyomon, az Aeon of Sands egy olyan játék, ahol sokkal fontosabb a játékos döntése, mint pontok statokra, skillekre pakolgatása. Valahol talán a KJK könyvekkel mutat távoli rokonságot. A karakterlappal igazán teendőnk nincs, az alap adatok (erő, sebesség, intelligencia) a különböző támadás típusokban elért jártasságokat, és a védelmet olvashatjuk le belőle. Még küldetés napló sincs.
Ugyanis, attól kezdve, hogy kilöknek a sivatagba, a magunk urai vagyunk, gyakorlatilag a saját történetünk generáljuk. Nekünk kell felfedezni az ismeretlen, kietlen homoktengert, megítélni, hogy melyik törzzsel, szektával kötünk vérszövetséget és kik azok, akiket ütni kell, vagy messzire elkerülni. Rengeteg dialógus vár ránk, számos válasz lehetőséggel, sokszor nincs is jó vagy rossz döntés, csak döntés. Előfordul, hogy útközben találkozunk valakivel, és a vele folytatott eszmecsere, ütés-váltás eredménye csak jóval később fog visszaköszönni. Sőt, az NPC-kel, “felvehető” társakkal is csak így, a párbeszédek során lesz lehetőségünk kommunikálni.
Példa: egy területre érve haldokló fickót láttam a homokban, aki furcsaságokat beszélt, társam tiltakozása ellenére megkínáltam vízzel. Végül csatlakozott hozzám, és kiderült róla, hogy egy tehetséges varázslóval akadtam össze, aki azóta is hű tagja a triónak. Máskor meg egy nomád törzs kínált békejobbot, ám elég brutális szertartást kellet volna kiállnom, megmondom őszintén, inkább irtottam ki a furcsáékat, mint nyomorítottam volna meg a főhősömet…

Akár ilyen jófej emberek is lehetnek a csapattársaink.

Ugyebár karakterépítés a klasszikus értelemben nincs, mégis bőven lesz lehetőségünk, hogy embert faragjunk Setraniból, vagyis, a nyápic naplopóból a homokpuszta rettegett fenegyereke váljék. Kezdetben csupasz kézzel, illetve kövekkel, rozsdás csövekkel verhetjük ki a morcpatkányok szeme-világát, de hamar lehetőségünk lesz távolsági, vagy mágikus fegyvereket is használatba venni. A döntés a miénk, ám arra figyeljünk, hogy az “amit eszel az vagy” elv itt is érvényesül, mint az Elder Scrolls sorozatban, így amilyen támadási módot emberünk a leggyakrabban használ, abban fog erősödni, annak a “trait”-ei combosodnak a legjobban.

A sivatagi fogasféreg paradicsom szószt köpött az emberei arcába.

A harcok az AoS-ban valós időben zajlanak, és általában a gerilla harcmodor, a hit&run stílus válik be a legjobban, de hívhatjuk jelen esetben inkább, magyaros módin, a hátrafele íjazósnak is. Ez ugyanis annyit tesz, hogy ha közelharc érintkezésbe kerül az ellenfél, gyorsan meg kell csapkodni, akivel lehet, hátralépni egy “mezőnyit”, és bevárni. Ha újra elénk került, ismét ütleg, majd hátrálás etcetera, etcetera. Ezt színesíthetjük még távolsági támadásokkal, varázslatokkal.
Arra ilyenkor figyeljünk, hogy vannak tereptárgyak, pályaelemek, amelyek sebezik a csapatot (tüskés bokrok, csapdák stb.), beléjük hátrálva kellemetlen meglepetésben lehet részünk. Főleg, ha olyan verembe esünk bele, amit másnak ástak…
Bár ezzel a taktikával a csaták nagy része könnyen hozható, így is gyakran el fogunk halálozni. Szerencsére, amíg van egy épkézláb társunk, addig a főkarakterünk csak elalél, majd idővel magához tér, ugyanis lassan mindenki HP-ja regenerálódik. Ám a hozzánk csapódó követők esetében már más a helyzet, az ő haláluk végleges és visszafordíthatatlan, ezért rájuk különösen érdemes figyelni.

Xuni a tetoválásait nem csak dísznek hordja.

Míg a közel és a távolsági harc magától értetődő, a varázslás mikéntjére érdemes kitérni. Az Aeon of Sands világában kétféle mágia létezik, az egyik mindenki számára elérhető, ez az osztály az elementális erőkkel manipulál (tűz elem, föld elem, galvánelem stb.), míg a másikat Auran néven jegyzik, az őt használók az akaratukat tudják az anyagi világra kényszeríteni, akár fizikai sebzés formájában is.
Karakterünk és csapatunk hétköznapibb tagjai csak az első típushoz férhetnek hozzá, méghozzá igen egyszerű módon, a megfelelő reagensek elfogyasztásával! Például a mágneses fémdarabokból álló reggeli a levegő mágiához, míg egy kupac rozsda vacsorára a víz elemmel való bűvészkedéshez enged hozzáférést. Ráadásul, bármikor válthatunk, csak a megfelelő töltelékű palacsintát kell ismét legyűrnie a karakternek. De ezzel még nincs vége a dolognak, hiába pezseg vérünk a manától, még a birtokunkban kell legyen az adott elemhez tartozó aktívator kristály, ezt kézbe fogva tudjuk aztán a halálos csapásainkat szabadon engedni. Egy dologra kell csak ügyelnünk, itt fordítva működnek a dolgok, a mana nem fogy, hanem telítődik emberünkbe, és egy bizonyos szint után súlyos életerő pontokba kerülnek az újabb varázslatok. Ilyenkor érdemes kivárni míg múlni kezd a mana mérgezés, vagy a megfelelő reagens, gyógyfű elfogyasztásával csökkenteni a szintet.
Ha szerencsénk van, szert tehetünk olyan társra is, aki jártas az Auran mágiában, mint pl. Xuni Thirtytwo, aki a testét borító tetoválások segítségével manipulálja a világot. Az ilyen beavatott tárgyakat nem használhat, nincs is tárgylistája, cserébe sokoldalú és erős mágus, képes a közelharcra, átkokat szórhat, támogathatja a csapat harci kedvét, és még a sebeit is képes gyógyítani.

Jégvarázs a sivatagban.

Ellenfelek tekintetében sem fogunk szűkölködni. Döntéseink fényében 60-70 részletesen kidolgozott ellenféllel is összeakadhatunk (de tény, hogy egy végigjátszás alatt ennek töredéke lesz csak). Vannak óriás patkányok, mutáns hangyák, morcos százlábúak, homoki zsírférgek, ágyékkötős barbárok, kámzsás nomádok, de még egy rakat Mad Maxből szabadult Verő (Blaster) is a szeretné a koponyánkból a velőt kiszippantani. Támadásuk függ a “szakmájuktól”, az íjász nyílvesszőket ereget, a közelharcosok értelemszerűen jobbossal kínálnának meg, de ha súlyosan megsérülnek, ugyan úgy menekülőre fogják a dolgot.
Még arra is figyeltek a készítők, hogy a repülni tudó lények olyan helyre is “léphessenek”, ahol nincs talaj. Így könnyen meglephetik a csapatunkat onnan is, ahonnan nem számítanánk rá.

Repülő csirke, mutáns hangya… Te jó ég, hova kerültem!

A pályák között térképen, előre meghatározott útvonalakon közlekedhetünk. Minden új ponton kapunk egy képekkel illusztrált leírást, általában ilyenkor lehetőségünk lesz kiválasztani a további teendőket. Összesen húsz helyszín található a játékban (oázisok, nomád sátortáborok, elhagyatott falvak, régi gyárak, üveg és fémszilánkos terek), de ezek közül több helyen csak szöveges kalandozás vár minket; mindenféle szituációkban kell döntéseket hoznunk.
A készítők állítása szerint a a pályákon kívül a felfedezősdire 60 labirintus áll majd a rendelkezésünkre. Tény, hogy már maguk a helyszínek is elég nagyok, és a dungeonokkal megtoldva nem egy délutános lesz megtalálni a karavánt! (Nekem jelenleg 19 órám van benne, és alig haladtam valamit…). Sőt, a döntéseink miatt lehet nem is jutunk el mindenhova, ezért még a sokadik végigjátszásnál is találhatunk olyan területet, ahova korábban nem jutottunk el.
No meg, ott vannak a titkos helyek, például olyan falak, amit csákánnyal lehet betörni, újabb területtel növelve az amúgy sem kicsiny játékteret.

Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj, s nem tudja hol lehet az elveszett karaván.

Az Aeon of Sands szerkezetileg nagyon hasonlít a klasszikus dungeon crawler játékokhoz. A tárgyakat a karakterekre aggatva tudjuk használni (sajnos, az ételeket is előbb kézbe kell venni, nem elég bal gombbal rákattintani, vagy rádobni a portréra), a távolsági fegyverekhez lőszerek kellenek, de akár köveket, varázsporokat is dobhatunk az ellenségre, az egér kurzorral pedig manipulálhatjuk a kapcsolókat, titkos gombokat keresgélhetünk a falak repedései közt, egyszóval, aki ismeri a műfajt, az hamar beletanul. Egyedül a valósidejű harc lehet szokatlan, de sokkal egyszerűbb, mint ahogy hangzik.
Negatívumként talán a kissé nehézkes kezelői felületet tudnám felhozni, valamint nekem hiányzott a barátságos, semleges NPC-k lakta falvak. De semmi komolyabb bug, hiányosság nincs, tökéletesen játszható az Aeon of Sands, akár ahogy most van (0.9.986-os verzió).

Hol a facebook ezen a sz**on?

Engem ami a játékban nagyon megfogott, az a poszt-apokaliptikus pusztaság hangulata. Ezt sikerült jól megfogniuk a srácoknak, a hangok, a nyomasztó zene mind a helyén van, ahogy nagyon találó hozzá a retro stílusú 2D-s (2,5D) grafika, valamint a több mint 240 kézzel rajzolt illusztráció!
A készítők elárulták, hogy szeretik a Galaxis útikalauz stopposoknak féle humort, így ez is visszaköszön majd a játékban, ahogy J. G. Ballard: The ​Wind From Nowhere című regény a játék hátterének kidolgozásában.

Ööö… Na, most chemotox kell ide, vagy WD 40?

Úgy látszik, ismét jók voltak a megérzéseim, amikor egy éve felfigyeltem erre a játékra. A Two Bits Kid tagjainak (Marconak és Floriannak) sikerült egy egészen elképesztően jól kidolgozott dungeon crawler-t készíteniük. Az újítások átgondoltak, látszik, hogy sok melót fektettek a srácok a játékba, a végeredmény magáért beszél.
Bátran ajánlom mindenkinek az Aeon of Sands-ot, akár a műfaj szerelmes, vagy csak most ismerkedne vele, nem fog csalódni. “Sajnos”, közepes angol tudás szükséges lesz hozzá, ha élvezni akarjuk a nem mindennapi történetet, és biztosak lenni a választásainkban.
Kapjátok hát fel a burnuszt, vegyétek kézbe a kardot és vágjatok neki a sivatagnak, de ne feledjétek, nem a hőség lesz a legnagyobb ellenségetek, hanem saját magatok!

A játék ITT vásárolható meg, a készítők oldala pedig ITT található.

A Retro legyen veletek!

U.i.: itt szeretném megköszönni Marconak, hogy rendelkezésemre állt a tesztelés alatt, és válaszolt a kérdéseimre! :)


Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..