Az Intellivision Story  – Avagy “játékháború” a 80’-as években

Rendhagyó, ám a terveim szerint rendszeres cikksorozatnak az első részét olvashatjátok, ami a retro számítógépekről, konzolokról fog szólni. Az első részben a Mattel Intellivision-ja kerül terítékre, ugyanis a napokban olvastam az egyik moduljáról, a PlayCable-ről, ami az első otthoni játékletöltés lehetőségét biztosította a 80′-as években. Annyira belemerültem a témába és ebbe a “prehisztorikus korszakba”, ahol a többi konzol-titánnal csapott össze, hogy muszáj volt bővebben írjak róla. Főleg, hogy az Intellivision nem annyira gyakori téma, pedig igen érdekes második generációs gépecske volt.

Intellivision a Matteltől.

Szóval, kemény idők voltak, Atariszaurusz Rex lába alatt dübörgött a föld, az ég Colecoditeák rikoltásától volt hangos, a cartridge bokrok homályában Velocintellivisions falka leste a békésen legelésző Magnavox és Vectrexiadron csordákat. De mindenkit megnyugtatok, ne tömény unalomra számítsatok, száraz adatokkal fűszerezve. Érdekes részeket emeltem ki, többek közt olyanokat, amiből kiderül, mi köze van a Nintendonak a Intellivision billentyűzetéhez, az “MTV” (nem a magyar) hogyan játszott szerepet a PlayCabel bukásában, vagy éppen hogyan lehet jogilag, tisztán lemásolni a konkurencia konzolját, hogy utána a játékai a saját gépünk repertoárját bővítse. Kezdjük is az elején.

A 80’-as években járunk, a pong faj a kihalás szélén, új óriások, a 2. generációs konzolok uralják a világot.
A Mattel játékgyár (igen, az a Mattel, aki manapság is élen van a gyerekjáték iparban, és olyan márkákat jegyez, mint pl. a Fisher Price, Hot Wheels, DC játékok vagy a Barbie :3) úgy érezte, hogy nagyszerű muri lesz beszállni az elektronikai szórakoztató iparba, és esetleg idővel megdönteni az Atari uralmát. Kezdetben csak a „kézi” játékok terén tevékenykedtek, nekik köszönhetik az amcsi kölykök a „Mattel Electronics” nevű csodákat, aminek egy „változata” ismerős lehet a Galaxis őrizői filmből, ahol Star-Lordot kötötték hozzá heves érzelmek.
Végül, gondoltak egy merészet és fejlesztettek egy otthoni játékkonzolt is, az akkoriban tredni gépekhez hasonlót. Ezt először, 1979-ben Fresno (USA, Kalifornia) és környékén, Intellivision néven próba gyanánt piacra dobták 4 darab játékkal (Intellivision-t az Intelligent Television szavakból rakták össze. Akkoriban minden vision volt :D). Érdekesség, hogy a későbbi reklámokban szereplő Major League Baseball, (lásd a képet lejjebb) még nem szerepelt a kínálatban, helyette a Las Vegas Poker & Blackjack, Math Fun, Armor Battle és a Backgammon volt csalétek.
A teszt egészen jól sikerült, így 1980-ban nekiálltak a nagybani terítésnek, amit könyörtelen reklám hadjárat és hatalmas mennyiségű játékmegjelenések követtek. Valami beindult Amerikában, ami végül a játékipar egyik (pontosabban második) nagy mélypontjához vezetett. De akkor még senki látta ezt előre, így 1980-ban elkezdődött a konzolok háborúja. (Ezt Yoda mester hangon olvassátok.)

Boldog, amcsi család a 80′-as években. Az első törlesztő után, már nem fognak így vigyorogni :D

Szóval, piacra került az Intellivision, fejlettebb konfigurációval, mint a kortárs konzolok, ráadásul induláskor azzal az ígérettel reklámozták, hogy hamarosan kiadnak egy, a konzolhoz kapcsolható billentyűzetet, és így nem csupán egy szórakozási lehetőség, hanem kvázi egyből egy teljes értékű személyi számítógépet is vásárolt a T. vevő! (Csábító mézesmadzag volt ez akkoriban.) Ráadásul az eredeti négy játékhoz még 15 érkezett, 19 növelve a kínálatot. Az értékesítés is gőzerővel folyt, adták ahol érték, akár üzletláncokon keresztül (Sears, Radio Shack, GTE), úgy, hogy sokszor azok saját nevükre vették az Intellivision-t. Így fordulhatott az elő, hogy Tandyvision One, GTE SylvaniaVision, Telegames Super Video Arcade néven futottak az eredeteihez, működésben, teljesen azonos konzolok. Ez sem új-keletű dolog volt, de bevált.
A csali bejött, az első év végén 175 000 példány körül sikerült értékesíteniük belőle. Akkoriban nem voltak annyira kemények a marketing törvények, így simán készülhettek olyan reklámok, mint a lenti képen, ahol az Atari és az Intellivision baseball játékát hasonlítják össze, természetesen a 2600-as rovására. Ebben a turpisságban az Intellivision arca George Plimpton volt, egy híres amerikai színész, újságíró, író, amatőr sportoló, aki több reklámban gondosan elemezte, miben is rosszabb az Atari, és miért ad szinte realisztikus élményt az Intellivision. Amúgy ez nem csupán színes marketing duma volt, valóban szebb, “kifinomultabb” grafikával és hanggal rendelkezett a Mattel terméke a kortársaihoz képest, szinte már a játéktermi minőséget súrolta, ami akkoriban az etalonnak számított.

A híres összehasonlítós reklám.

A következő év szintén izgalmas volt a cég történelmében, a Mattel közel 6 millió dollárt pumpált a reklámgépezet motorjába, és bár az Intellivision-t kétszer olyan drágán kínálták a kolbászosnál, mint a konkurens Atari májas-hurkáját, az eladási görbe úgy ment felfelé, mint a Columbia űrsikló április 12-én (háh’, zseniális hasonlat, 1981-ben a Columbia volt az első, sikeresen fellőtt űrrepülő).
A média természetesen nem hagyta szó nélkül a trónkövetelő menetelését, és hamarosan már videojáték háborúról cikkeztek, és azt remélték, ettől a csatározásától, fel fog lendülni az ipar, széles körben elterjednek a konzolok és jobbnál-jobb játékokkal fogják kényeztetni az egyszeri vásárlót.
Az Intellivision tényleg megtett mindent a győzelemért; hogy növelje a játékok számát, háttérbe szorította az egyéb szoftverek (irodai, oktatás) és a beígért billentyűzet fejlesztését is, szerződést kötött az amerikai sportszövetséggel, ezért rengeteg licencelt sportjátékot jelentett meg fennállása alatt.

A teniszben koponyák figyelik minden mozdulatunkat.

Ráadásul, ebben az évben dobták piacra a titkos fejlesztésüket, a PlayCable-t, amit a bevezetőben említettem. Ez volt az első olyan szolgáltatás ami lehetővé tette, egy modul segítségével, hogy kábeltévére kapcsolódva a játékkonzolhoz új játékot lehessen letölteni! Havidíj (5 dolcsi) valamint eme tartozék birtokában (ezt bérbe adták csak, vagyis nem a felhasználó tulajdona volt) havonta 20 új játék közül válogathattak az előfizetők. Maga a PlayCable amúgy úgy működött, hogy miután bekapcsolódott a gép, egy listából ki lehetett választani, hogy melyik a szimpatikus havi játékprogram, majd azt a modul, megszűrve tv-kábel jelét, szépen letöltötte a saját memóriájába (ez elég gyorsan működött, másodpercek alatt megvolt a letöltés). Az Intellivision ezután egy cartridge-ként kezelte a modult, és lehetett is játszani. A teletext szolgáltatáshoz hasonlóan (csak itt külön egy csatornasávot tartottak fent) folyamatosan kellett sugározni a jelet, hogy bárki bármikor tölteni tudjon, ez egyrészt sávszélességet foglalt le, valamint komoly hardvereket kellett fenntartania a kábeltársaságnak a szóráshoz.
Habár népszerűnek bizonyult az előfizetők körében, mégsem terjed el annyira, ahogy arra a Mattel-nél számítottak, jócskán alulmúlta a tervezett előrejelzéseket (ami 5 év alatt 5 millió felhasználót jósolt), és 2 év múlva is éppen hogy meghaladta az 500 000 aktív előfizetőt.

Az “aprócska” PlayCable modul.

További gondok voltak, hogy korlátozott volt a modul tárolókapacitása (6kByte), a későbbi, nagyobb játékok már nem fértek el rajta, és ugye, jellemző a játékiparra, hogy az új játékok méretileg gyakran nagyobbak, a réginél :D (bár, ez nem mindig a minőség javára változik).
És még ott volt az említett sávszélesség gond, ami az akkori rohamosan fejlődő tévézés kezdetleges infrastruktúrája már nem igazán tudta kezelni, és később az egyre növekvő csatorna kínálat miatt (pl. az MTV térhódítása), sok szolgáltató inkább nem bajlódott a PlayCable-el, mikor több előfizetőt nyerhetett a “hagyományos téma” sugárzásával.
Azt már ne is említsük, hogy sebezhetővé vált a konzol, ugyanis páran rájöttek, hogy a sugárzott jel visszafejthető, és az így elsajtolt adatokkal már saját szakállra gyárthattak játékokat. Később, (az Intellivision II-ben) ezt már hardver téren kiküszöbölték, ám emiatt pedig az eredeti játékok egy része nem indult el.
Így, 1983-ban végleg megszűnt a PlayCable szolgáltatás, a felhasználóknak az adaptereket vissza kellett szolgáltatni. Gondolom, most aranyáron kelne el ebből akár egy darab is, ha felkerülne az ebay-re.

A 3 konkurens egy hirdetésben.

1981 végére már több, mint 850 000 gépet értékesítettek, ami a következő évben tovább nőtt. 100 milliós nyereséggel és 2 000 000 eladott géppel nyeregben érezhette magát a Mattel Electronics, bár a beígért billentyűzet kardként lebegett felettük, igazán mozgalmas év elé néztek. Kiadták többek közt az Intellivoice nevű kiegészítőt, amitől „megszólalta” gép. Kemény munka volt a fejlesztése, egy 16K-s ROM-ba kellett beletuszkolni a hangokat, számokat, valamit egy-egy fontosabb szót (pl.: fel, le, jobbra, balra, „Mattel Electronics Presents”), végül, csak 13 játék készült, ami használta a hang-szintetizátort. Csökkenő eladások miatt, az Intellivoice gyártását is leállították. Vicces amúgy most meghallgatni a robothang szerű beszédet (az elején, és 1:10 után “szólal meg a konzol”):

Végül a billentyűzet terén is eredmények születtek. A hosszú halogatás miatt rájuk szállt az FTC is (nem a Fradi, ha nem az amerikai amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság), és csalás gyanúja miatt nyomozni kezdett, mivel sokan csak a beígért billentyűzet miatt ruháztak be anno a konzolra. Persze, ment a huzavona, hogy létezik e a habos-lekváros piskóta, ám a bizottság azért havi 10 000 dodóra megbüntette a céget, amíg nincs kint a piacon az eszköz. Erre hirtelen ugye mégis csak piacra került az áhított billentyűzetet. Körülbelül 4000 darabot gyártottak belőle, majd ezeket postai úton kezdték értékesíteni, úgy 600 dolcsiért. De ez sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, így leállították a gyártását, az eladott billentyűzetet visszahívták és vételárat visszatérítették. (Érdekesség: az egyik beszállító, a Compro Inc. beperelte a Mattel-t, mivel leszerződtek vele 1300 darab billentyűzet gyártásra, de azok azt a leállás miatt nem vették át. A pert megnyerték. A Compro később otthagyta a játékipar, és manapság más fajta iparágban tevékenykedik. Amikor megkérdezték, mi lett a régi gépeivel, gyártósorokkal, állítólag azt a választ adták: „eladtuk a Nintendónak”. :D
A kudarcok ellenére dübörgött az Intellivision szekere, időközben száz főre duzzadt fejlesztőgárda ontotta a szoftvereket, ők a „The Blue Sky Rangers” néven híresültek el (egy újságcikk nevezte el így őket, és ez a becenév utána rajtuk ragadt). A kor egyik legmenőbb programozó csoportja volt, valódi kilétüket, a konkurencia, főleg az Atari, fejvadászai miatt, azonban  titok fedte. Egyik ilyen híresebb tagjuk volt Don Daglow játéktervező is, akihez az 1981-es Intellivision-os Utopia videojáték, vagy a világ első grafikus online szerepjátéka, az 1991-es Neverwinter Nights is köthető.
Ekkortájt tűnt fel egy új ragadozó a horizonton, a grafikailag fejlettebb ColecoVision, aki szintén hasított egy szeletet a tortából (az ő egyik nagy sikere egy Donkey Kong átírat volt). Ráadásul a 82’-es karácsonyi eladások nem voltak jók, már érezni lehetett a válságot: a meteoritok, a közelegő aszteroidát jelezték előre.

A hírhedt billentyűzet.

1983. Piacra került a legújabb és olcsóbb (150 $) szürke Intellivision II (kód néven: Bic Mac :D). A Mattel sok fejlesztést hajtott végre rajta, hogy az új terméknél lefaragjanak a költségekből: újratervezték az áramköröket, csökkentették az alkatrész számot. Újítás volt benne, a korábban említett módosítás a kalózjátékok ellen, valamint egy kiegészítő, ami a System Changer nevet viselete. Ezzel a konkurens (Atari) játékait is futtatni lehetett! Pontosabban, itt az volt a poén, hogy mivel egészen más felépítése volt az Atarinak, egészen egyszerűen építettek egy saját 2600-at. A modulátor lényegében tehát nem volt más, mint egy Atari 2600 klón. Persze, amikor erre rájöttek Nolan Bushnellék, perrel fenyegették meg a Mattel-t, de mivel azok csak a hardver másoltak (és nem a teljes konzolt), nem lett ökölrázásnál több a dologból (dinós metaforánál maradva a farokrázás lett volna a jobb hasonlat, de köhöm…).
Ekkora több mint 100 játék cím volt már az Intellivision-ra, és több kiegészítő gyártása is folyamatban volt, de a hatalmas árnyék vetődött az amerikai konzol piacra; az égen megjelent az aszteroida.

A “mester komponens” és a játékok.

Hogy miért következett be a nagy 1983-as videojáték váltság, arról oldalakat lehetne írni. A főbűnősnek az Atari-t és a meggondolatlan üzletpolitikáját állítják be, de azért a többi konzolgyár (többek közt a Mattel), is sáros volt benne. Mert pont az ész nélküli versengés szülte azt, hogy elárasztotta a piacot a rengeteg, sokszor csapnivaló minőségű játék, valamint ekkora már több tucat, különféle márkájú konzol létezett (szinte a klónok klónját klónozták). A másik oldal, a felhasználók száma még nem volt olyan nagy, mint manapság, és ezt bőven kiszolgálta az akkor forgalomban lévő termékek töredéke. Túlságosan telített lett az elektronikus szórakoztató ipar.
Jó példa erre a hírhedt Atari E.T. the Extra-Terrestrial, aminek a licencjogokért is súlyos pénzeket fizetett a cég, és alig 2 hónap volt a fejlesztésre. Ettől függetlenül elkészült a játék, de nem lett olyan kiemelkedő, mint azt várták. Vagy, a másik precedens az Ataris-s Pac-Man átírat. Itt nem elég, hogy a cartridge-okból kétszer annyit gyártottak, mint amennyi konzolt addig értékesítettek (mondjuk, merészen előre terveztek), de még az átiratot is brutálisan eltolták.
Még számtalan apróság vezetett a recesszióhoz, végeredménye az lett, hogy beomlott a piac. Aki tudott menekült, kivárt vagy esetleg paradigmaváltással próbált újra fellendülni.
Mattel Electronics esetében ez 1984-ben bezáráshoz vetett, a maradék konzolok, játékok értékesítését az INTV Corp. végezte. Ezt követően, 88’-ba már csak postai úton lehetett Intellivision-t vásárolni, kb. 1991-ig. Tervben volt még egy III. konzol, egy több nyelven beszélő hang modul, de ezekből nem lett semmi.

A remény hal meg utoljára.

A korszak véget ért, lassan a teljes kihalás szélére sodrottak a konzolok, bár az Atari még jó ideig tartotta magát. Ám, ekkor már egyrészt egy új fiatal, faj, az (olcsó) személyi számítógépek is  lépdeltek az új világ ősmocsarában. Sokkal kedvezőbben lehetett már hozzájuk jutni, mint a 80′-as évek elején, szinte egy árban voltak az akkori vezető konzolokkal, viszont sokkal több lehetőséget kínáltak a játékon kívül. Ahogy azt William Shatner mondta egy reklámban:” Miért venne egy videojáték konzolt, amikor ugyanannyiért egy komplett otthoni számítógépet is kaphatna?”(Persze, idővel a Commodore is a kihalt mellékágra jutott a számítógépes evolúciós-fán, de ez egy másik történet lesz.)
Kelet felől pedig, pedig a harmadik generációs konzolok napja kelt fel, amik szintén jelentősen befolyásolták a konzolok fejlődés történetét.
Még bőven tudnék írni az Intellivision-ról, de egyelőre ennyi lenne, majd később esetleg még infózik ezt-azt. Még annyit azért, hogy az Intellivision-t az IGN a játék történelem 14. legnagyobb konzoljának nevezte, és egészen a 2006-os HyperScan megjelenéséig, ez volt az egyetlen Mattel termék ezen a piacon. Számtalan remake jelent méghozzá, játékgyűjteményeket adtak ki a modern gépekre. Akinek kedve van, kipróbálhatja őket, illetve van rá online megoldás, de nekem nem sikerült beüzemelnem.

Remélem tetszett a cikk, ha nem, akkor is jó buli volt kutakodni (INNEN lestem), izgalmas és szép korszak volt, ráadásul éppen ekkor tájt születtem :D

Végül pár kép az Advanced Dungeons & Dragons: Cloudy Mountain-ból, amit egyszer szeretnék végigjátszani:

Amikor már a borítót felért egy kalanddal.

Ki először indítja el, annak térkép e táj… Ami térkép is :D