Figyelem! Csak hardkór játékosoknak! – R.G. Gém ajánlási ügyosztály.
Tavaly ígértem, hogy beszerzem és letesztelem a Black Jewel-t, amiről az előzetest ITT olvashattátok, most pedig a billentyűzet közelben megtapasztalt élményeimről írok pár szót. Sőt, a végén még egy saját gameplay videót is láthattok. (Kicsit kommentáltam közben, de az annyira nem érthető hála Crom-nak).
Kő egy tasli?
Szóval, az alkotó Oscar Celestini, aki amúgy az olasz fejlesztők táborát gazdagítja, nemrégiben feldobta Steam-re is a Black Jewel-t, mindössze 1,99 Euróért. Ez még az én szerény keresetemnek is csábító ajánlat, így persze behúztam a kosárba. Hogy megbántam, vagy sem, arról a „tovább” után részletesen beszámolok.
Ha valaki játszott már ilyen “szkrollozó” harcolós játékkal, pl. a C64-es Barbarian 2-vel, vagy a nem is annyira régi Age of Barbariannal, annak ismerős lesz a játék, hamar rááll a keze a gombokra. De akinek ismeretlen a stílus, annak sem az irányítással lesz gondja, az nincs túlbonyolítva, és billentyűzet mellet akár “gémepaddal” is játszhatunk.
A ránk háruló feladat is egyszerű barbár munka, mindenkit hátba kell verni, aki csak él és mozog a pályán (na jó, át is lehet ugrani őket, de egy minél magasabb pontszámra vágyó vérharcos leüt mindenkit), miközben halálos csapdákat kerülgetve, tüskés csapdákon átszökdelve kell eljutni a fő gonoszhoz, hogy végül őt is idő előtt nyugdíjazzuk.
Az erdőbe sem gombát szedni megyünk…
Legalábbis elméleti szinten. A valóságban valószínűleg az első Boss-nál elvérzünk, vagy pedig az utána következő szakaszon búslakodó horrorarcú lángköpőfa végez velünk. Mert hiába a hosszú életcsík, ha gyógyitalt ritkán találni, a pályák viszont egyre nehezednek, és ami a legjobb, ha meghalunk game over. Nincs mentési pont, nincs extra élet, a barbár valóság vár ránk, egy élettel és egy nyamvadt életerőcsíkkal kell végigverekedni, ügyeskedni magunkat a pályákon (cirka 50 darabon). Sőt, Oscar elmondása szerint, az utolsó pályán még bolyongani is kell egy “labirintusba”, hogy ráleljünk a fő ellenségre. Egyszóval ez igazi hardkórság, itt nem lehet hibázni!
Védekezésre sincs lehetőség, és ugyan a lövedékeket egy időben indított kardlendítéssel vagy ugrással ki lehet védeni (szétütni) illetve elkerülni, de ez nem segít, ha közben egy szörnnyel is harcolni kell. Bizonyos ellenségeknél a távolságra is figyelni kell, mert ha közel van a két ütésünk közt belénk mar, ha nagyon távol állunk, akkor fejbe dob kővel (a videóban ezt is jól lehet látni).
Sárkány múltidőben.
Akkor mi a jó a játékban? A győzelem íze, az érzés, amikor sikerült megdöntened az előző rekordodat vagy lenyomni az egyik főellenséget, ami előtte 7642-szer megszívatott. Nyilván türelem és ügyesség kérdése az egész, ahogy azt olvastam egy kommentbe. Mondjuk rám éppen egyik sem jellemző, mégis sikerült elég messze eljutnom benne, és bevallom férfiasan, rendkívül jó érzés volt, amikor a második Boss-on után még sikerült 2-3 pályán végigverni a monsztrékat.
Na, akkor trollkodjunk egy kicsit.
Az is igaz, hogy csak a jelenkori, jóságos nagybácsiként kezünket szorongató játékok után tűnik borzalmasan nehéznek a Black Jewel, amit inkább egy cukros bácsihoz hasonlítanám. Aranyosnak tűnik első blikkre, gyanútlanul beszállsz a furgonjába és aztán jön a durva meglepi. Elég megnézni, a régi játékok közül, hányban volt hasonló koncepció. (Mondjuk, én már akkor is kerültem őket, mint a fellelt állapotú, teszteletlen C64-et a jófogáson).
Valószínűleg nem fogom végigjátszani, nekem nincs türelmem hozzá, de ajánlom mindenkinek, aki szereti a kihívást, érez magában egy kis mazochizmus, vagy csak szimplán önsanyargatásra vágyik, illetve új billentyűzetet szeretne (vagy gémpadot). Egy tuti, unatkozni nem fog :D
És akkor az említett videó. Bocsi, motyogok, meg minden, de alszik a gyerek egy szobával arrébb:
Vélemény, hozzászólás?