Mikor anno karácsonyra megkaptam az első PC-m, a Doom már élőlegenda volt. A frissen megjelent Duke Nukem 3D is épp csak nekilátott a trónfosztásnak. Persze nekem nem volt szerencsém, a két legendás játék helyett, az én gépemre a „számtekboltos” gyerek valami Quake nevű fps-t “telepített” ;)
Doom volt az első összegyűlős fps játékunk is, amikor a legjobb barátom gépe köré gyűltünk (nekem akkor nem volt még PC-m), és néztük, ahogyan írtja az impeket a sörétessel. A legelső LAN-os élményemet szintén a Doomnak köszönhetem, szóval lesz még miről sztorizgassak később.
Hell? YES!!!
Gondolom az fentebb is érezhető, a Doom sorozat mérföldkő volt az én életemben is (noha egyszer sem játszottam végig az “iddqd” csodafegyver nélkül, bár egy egér x/y támogatással megáldott modoltat sikerült egészen szépen elvinni). Csillagképe azóta is ott ragyog a dicső számítógépes játékok égboltján, számtalan Mod, feldolgozás, remake készült belőle, több-kevesebb sikerrel (pl. az ötletes Ultimate Simpsons Doom, vagy egy pofás remake Doom 3 néven az Id-től :D). És ez nem állt le a mai napig, készülnek hozzá mindenféle újítások, amik szinte az egész játékot átvarázsolják, vagy csak az amúgy is fickós ellenfeleket turbózzák még démonibbra. Az egyik ilyen említésre méltó (díjnyertes!) Mod, a Brutal Doom nemsokára a V.20 változatát ünnepli. A még jobban szerteszét-fröccsenő ellenfeleken kívül az eljövendő része ragdoll fizikát is fog tartalmazni, ami hát ja… érdekes lesz. Íme egy 15 perces előzetes gameplay, amitől hamar beindul a nyálcsorgatás (vagy gyomorforgás, kinek mi :D):
SGt Mark IV úr Doomodifikácója innen tölthető!
Vélemény, hozzászólás?