Doom Rpg – PC port!

Réges-régen, a mobiltelefonok őskorában, mikor nyomógombos telóval WAP-oztunk és a playáruház még a kanyarban sem volt, John Carmack Istencsászár új mobilt kapott a feleségétől. Eltérően az előző elavult butafonjától, ez már színes-szagos középkategóriás szinten mozgott. Carmack, aki kezdetben ódzkodott a “modern” kütyütől, végül kipróbált milyenek rajta a játékot. Elég gyorsan arra a megállapításra jutott, hogy bizony csapnivalóan rosszak. Mit tesz ilyen esetben egy Programozó Legenda? Hát ír rá sajátot.
Így Carmack, a rá jellemző alaposággal, végigjárta a platform minden erősségét, gyengeségét, gondolkodott, tervezgetett míg végül egy Eye of the Beholder szerű Doom játék ötlete fogant meg a fejében. Összekovácsolt egy techdemot, majd ezt át küldte a felesége cégének, a Fountainhead Entertainment-nek, akik végül, Carmack figyelő tekintete és segítsége mellett, elkészítettek a korszak egyik legjobb Java játékát, a Doom RPG-t.

Később ezt követte az Orcs & Elves sorozat és a Wolfenstein RPG (igen, volt ilyen is). Aztán a korszak szépen lezárult, míg végül a mobilokkal együtt a Doom RPG is feledésbe merült. Aztán jó pár éve valakinek eszébe jutott, hogy jó lenne modern gépekre, telókra portolni azt és ekkor szembesültek azzal a szomorú ténnyel, hogy bizony a forráskód elveszett, állítólag még magának Carmacknak sem volt meg… De a rajongókat ez sem zavarta, évekig dolgoztak a PC-re való portoláson, amit nemrégiben sikerült végre megoldani és immár bárki tolhatja ezt a mobil klasszikust a számítógépén.
Ehhez pár dolog szükséges csak. Először a lenti linkről kell letölteni magát az emulátort, a másodikról meg a zip-elt BREW verziót. Végül mind a két zip-et egy helyre kicsomagolni, majd a BarToZip.exe-t egyszer lefuttatni és utána mehet is DooooomRPG!!!!!

Emulátor!
Doom RPG fájl!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .