Grimoire: H.o.t.W.E. – Ez kellett nekünk!?

Az elmúlt két hétben sikerült letesztelnem ezt a 20 évig érlelt játékot, bevallom, idén május óta engem is elkapott a hype (vagy, ahogy a rossz nyelvek mondanák, Beclever lettem), bár volt egy-két alkalom, amikor megingott a hitem; komolyan azt kezdtem gyanítani, az egész játék kamu, Cleveland Mark Blakemore valószínűleg a demón kívül nem rendelkezik semmivel. Talán menet közben meghaladta a tudását a számtalan bug, az egyszemélyes játékfejlesztés csapdájába esett, ihlettelenség tört rá, túl nagy orkba vágta a fejszéjét, vagy csak szimplán élvezi az emberek szívatását. Ám végül rácáfolt mindenkire, és megjelent a Grimoire. Érdekes volt látni, ahogy Cleve a pokolból az égbe emelkedik, bár korántsem mondható simának ez a felszállás.

Az első csapatom. Ők még naivan vágtak a kalandba.

Arra kitérnék még, hogy nem foglalkozom Cleve személyével, magánéletével, problémájával a világgal. Nem érdekel a szélsőséges blogja, se a jégkrémek és a nők viszonya. Csak, mint egyszerű játékos próbáltam megírni ezt a beszámolót, lassan 2 hete csak ezzel játszom, és eddig háromszor kezdtem újra (ritka dolog nálam az ilyen). Aki kíváncsi, mi vár rá Cleveland M. Blakemore által kreált világban, végül milyen lett az elmúlt 20 év termése, az tartson velem a továbbiakban!

A játék megjelenését követően elmúlt a varázs is, ami eddig övezte. Ott volt “készen”, valóságban a Grimoire, nem volt több halasztás. Már abban voltam, hogy 1 óra után lezárják az árusítást ilyen-olyan okokra hivatkozva, végül nem így történt, és mikor feltelepült az a pár mega, tudtam, valaminek a részese, tanúja vagyok. Itt vagy nagy bukás, vagy hatalmas siker lesz. Jelen pillanatban pozitív a mérleg, de a cikk írás kezdetén még mixed volt.

Üljetek le, gyerekek, mesélek nektek egy történetet!

Kapcsolatunk a Grimoire-el nehezen indult, és a 1.2.0.7-es patchig nem is sikerült igazán egymásra találnunk. Kezdjük azzal, hogy az 1.0-ás verzió összeomlott, ahogy a karakterekre kattintottam (stat ablak), valamint az egér csak akkor mozdult, ha előtte az ’exe’ fájlnak Windows XP környezetet emulált a Win7. Aztán minden 5. lépés után megjelenő szörnyek okoztak gondot (nem csak nekem). Hiába állítottam a menüben ritkára a kóborló ellenséget, jöttek seregével a kis kezdő csapatomra, és bedaráltak őket a húsos pirogba, fokhagyma öntettel. Ha esetleg túlélték a csatákat, akkor a küzdelem során benyelt nyavalyákba haltak bele. Végül, azért sikerült stabillá varázsolni a játékot. Eddig legalábbis eget-verő gond nem akadt.

Kell egy csapat!

Bevallom, én már a menüben elakadtam, rá nem jöttem, hogy a trollba lehet új karaktereket generálni. Might and Magic-hoz szoktam (VI-IX meg volt mind), a Wizardy sajna kimaradt. Szóval, ha rácsaptam a quick startra, egy előre összerakott kezdőcsapattal dobott be a sűrűbe, ám én egy saját bandát akartam, nem a másét pesztrálni. Már majdnem a steam fórumhoz nyúltam, ahogy nemegyszer fogok a későbbiekben, amikor szerencsére bekukkantottam a libary pontba, és ráleltem a cseresznyével töltött csapat generálás hozzávalóira!

Nem, ez nem a magyar parlamenti tabló.

A 14 választható faj azért nem rossz, tetszett, volt miből válogassak, főleg, hogy sokuk egyedi tulajdonsággal, búval-bajjal rendelkezik, legyen szó akár az állandó cipőgondokkal küszködő óriásról, vagy a tűzlehelő képességgel megáldott sárkányemberről. Generálás nem volt nagy móka, a faj kiválasztása után, csak azt kellett eldöntenem, hogy a 2 kocka közül (4D8 / 5D6) melyikkel dobjam meg a bónusz pontot, amit hozzácsap a játék a statpontokhoz, majd ennek az eredménye fogja többek közt meghatározni, hogy a karakter melyik, fajának engedélyezett kaszt közül választhat. Ez egy igen csalafinta dolog, mert pl. egy törp kovácsnak csak 25 feletti dobás értéknél állhat, különben marad szimpla harcos-vájár, esetleg pap. Háromszor van lehetőség kockázni, utána sajnos, újra kell kezdeni a generálást. Mondanom sem kell, jócskán elidőztem, hogy a megfelelő szakmát hozzam össze a karaktereknek. Ennyi időt talán az elnevezéssel töltöttem még, mire kitaláltam azokat a neveket, amik hallatán rettegni fog a világ a kalandozóimtól.
Olyan esetben, amikor túl jól sikerültek a kockadobások, lehetőségem volt a maradék pontokról eldönteni, hogy melyik értéket fejeljem meg vele (stat, skill vagy hp). Első ízben, mindenféle kézikönyv, tippek hiányában, random böködtem a gombokra, pont úgy, ahogy a Mágikus emberek estében válogattam az alap varázslatok közt: név alapján a legbadassebbeknek tűnőt markoltam fel, ami sokszor nem a legjobb választás volt. Későbbiekben ilyenre vigyáztam, az új csapatom pedig már edzett pengeként indult a vadvilágba; (ember harcos, gyíklény barbár, törp kovács, naga tolvajnő, tündérlény-hölgy bárd, emberleány gyógyító, drow elementál mágus, valamint az egyszemű-lény varázsló).
Elsőre azonban nem mentek olyan simán a dolgok…

Sétálunk, sétálunk egy kis gombára majd lecsapunk, csatt!

Klisés kezdés, és az első patch után izgatottan vágtam neki az erdőnek. A mozgás szokásos módon, négyzetről-négyzetre szökdécseléssel történik, gombokkal vagy akár egérrel is barangolhatunk. Én maradtam a billentyűzet, egérrel nehezebben ment a navigáció, nem is használtam ezt másra, a tagok menedzselésén kívül, mint ládák, ajtók nyitására, vagy rejtett kapcsolók keresésére.

Kezdők réme, a zöld kezű banda, nekem is sok gondot okozott.

Ez utóbbira különösen sok időt fordítottam, mert vannak jócskán eldugva titkos túrós bukták, szörny-hátvakarók, törkölypálinka készletek, így érdemes vagy a detect secret varázst sűrűn ellőni, vagy egy magas észleléssel rendelkező csapatagot kinevelni. Nálam a tolvaj kígyóembernő töltötte be ezt a szerepet, szinte lépésenként nyomkodtam keresés ikont, a gyanúsan zsák utcákban főleg. Amúgy néha magától is talált dolgokat, általában a safe-haven nevű „helyet”, ami csupán annyit jelent, az adott kockán érdemes tanyát verni, ha háborítatlan délutáni szundira vágyunk. Ha már alvás. Sokáig nem értettem, mi a búbánatos marsi pillangóért alszik el csataközben a pille bárdom, valami visszatükröződő varázslatot sejtettem a háttérben, vagy a rosszul irányzott altató muzsika negatív effektjeként magát altatta be. Később olvastam valahol, hogy bizony nem csak HP-ből áll a világ, karaktereink állóképessége igen csak számít, komoly szorzója a különféle skilleknek, sőt, csatát is könnyebben nyer a kisimult arcú kalandorcsapat. Ráadásul a táborozás visszatölti az életerőt, manát, gyógyítja az állapotok egy részét stb., persze, ha nem szakítja meg egy kóbor szörmnyike. Ezután, érthető okokból, a egyik szemem, mindig a lila csíkot leste, és ha az a felére csökkent, már durmoltam egy sort, még akkor is, ha minden más érték maximumon volt. (Tipp: érdemes ilyenkor a fel nem használt mannát ellőni mondjuk tárgyazonosításra.)

Akár csónakázhatunk is, ha kedvünk úgy tartja!

Érdemes a menüben a 2.D-s fordulás és a mozgást “singel step“-re állítani, mert ha “smooth” értéket adunk, akkor olyan lesz, mintha grafikai bug lenne a játékban, könnyebben bele lehet keveredni az irányokba. Az egész oka, hogy míg általában az ilyen típusú játékoknál a “négyzetrács” közepébe lép a játékos, itt egyszerűen a négyzet oldalain “forgunk” körbe. Ezért van, hogy a kincsesláda, vagy a létra mindig velünk szemben lesz (az aktuális oldalával, elejével, hátuljával felénk nézve), és nem tudunk hátat fordítani neki az adott egységen, és ez olyan képzavart okoz, mintha kettő lenne belőlük. Így, leírva lehet, nem adj át, hogy ez mennyire gázos a gyakorlatban. Ha valaki látott gameplay videót, annak esetleg feltűnt, a forduláskor “hiányos” fa textúra a sarkokon. Szóval, ez a fentebb leírt módon orvosolható.
Néha rejtélyek is nehezítik az utunkat, eddig egyszerűekkel hozott össze a sors, és mindig valami titkos cucc volt a jutalmam. Van, hogy az adott labirintus főellenségét az ilyen tárgyakkal küldhetjük könnyebben babot pucolni a túlvilágra.
Mászkálás közben elég hamar ellenségbe futottam, akik az esetek többségében levertek, mint macska a baracklekvárt a spájzban (Caesar, C64 valaki?). Elméletileg a config menüben állítani lehetett a felbukkanás sűrűségét, de hiába, a feljebb említett bug miatt nem történt változás, és én meg elakadtam, mivel a harcosaim tartósan lebetegedtek a kukacharapásokba: szétestünk, mint a Nemzeti Tizenegy Új-Fundland ellen. Többek közt emiatt kezdtem egyszer újra az egészet. (Tipp: Save/load kombóval ugyan el lehet kerülni a véletlen találkozásokat, de vannak kötelező harcok, mini bossok.)

Harcvonal

Grimoire-ba töltött játékidőm legnagyobb részét a harcok tették ki. Mostanra rájöttem már az alapjaira, még a taktikázás is megy, de az elején, szenvedtem. Sokat. Ellenfelet nem látunk a térképen, a kötelező főellenségeken, kis főnökökön kívül véletlenszerűen kapjuk arcunkba a monsztrékat bizonyos mennyiségű lépés után. Néha van rá lehetőség, értelmes fajoknál, a csata elkerülésére, magas diplomácia skillel. Ha azonban ez nem jön össze, vagy a másik fél feltett szándéka, hogy belőlünk készítsen fasírtot dinsztelt káposztával, akkor nekünk is kardot, bárdot, buzogány és hárfát kell rántani.

Támad az egyhetes párizsi!

A harc elsőre szokatlan volt, az eddigi tapasztalataim alapján (EOB, Legend of Grimrock, Fallout, Wasteland stb.) a körökre osztott csaták úgy zajlottak, hogy a gyorsaságuk szerint jöttek az ellenfelek és az enyémek vegyesen, és én egyesével oszthattam ki a parancsot. Itt is hasonló elvek szerint alakult az első pengeváltás sorrendje, annyi aprócska, mégis óriás különbség akad csupán, a kör elején minden tagnak megmondom, hogy mit várok el tőle, majd indítom a csata “szimulációját”, legközelebb csak a kör végeztével lesz lehetőségem újra dirigálni. Szerintem, ez a játék legrosszabb eleme. Elég az a gyakorta előforduló helyzetet megemlíteni, amikor az ellenfél kezdi a kört (vagy a gyógyító előtt lép akcióba), és ledarálja a háromnegyed hp-t az egyik harcosról. Ugye, a kör végén kiadom a gyógyítás parancsot (induláskor értelmetlen, mert nem tudom ki kapja az első pofont), ám mire a papnőre kerülne a sor, az ellen bevégzi azt, amit elkezdett. Ettől független amúgy, a gyógyító szépen ráolvassa a varázst a vérbe fagyott hullára, mondanom sem kell,  feleslegesen. A másik fele, amikor csoportos ellenfelek esetén a varázslóval az egyik táposabb harcost akarom megsebezni, ám azt lecsapják addigra, mire a mágus elé kerülne. Ekkor ő azért belelövi a drága manát igénylő igét a maradék ellenfélbe, aki lehet egy 1 hp-s patkánykutya. Annyi előnye talán van ennek a formának, hogy a játék megjegyzi az utasításokat, és ha nem tétmeccset játszunk, random vérkukacok ellen tökéletes a battle gomb nyomogatása. A csaták amúgy a szokásos formában páncél, fegyver típusa, sebzőértéke, a felek ellenálló képessége (van egy rakat fajta-féle típus) és egyéb statok összevetése alapján történik. Lehetőség van apróbb menedzselésre (pl. a karddal vágjon, vagy szúrjon a harcos, melyik sort támadja az íjász stb.) és tárgyak használatára is. Én például azt a taktikát alkalmazom, erre is mire rájöttem, hogy elől a harcosok támadnak, felfogják az ütéseket (mivel az ellenfelek “beúsznak” a képbe, nem tudnak körbevenni, és ritkán ütnek át az első soron), hátul a mágusok pedig magukat védik (ha nem valami brutál rémség ellen megyünk, de akkor is a mana kifogyta után “kiszállnak”), mivel az esetek 90%-ban nem tudnak találatot bevinni, és lassúságuk miatt általában a végen következnek, a bénázással felébreszthetik a bárdom által álomba ringatott teremtményeket. Ami kínos, mert sikeres altatás esetén kihagynak egy kört az ellenfelek, és ez sokszor éltet ment. (Tipp: A enter-t lenyomva, a csaták felgyorsíthatók.).

“Keblemre, cimborák!”

Azzal szívtam még az első egynéhány patchig, hogy a harc alatt bekapott nyavalyák, konkrétan a fertőzés, és annak vonzatai, teljesen harcképtelenné tették az ember harcosom. Mert a kezeletlen betegségtől megvakult, majd lebénult a kardforgatóm és hasztalan húspajzs vált belőle. Későbbi javítások orvosolták a gondot, és ugyan megmaradt harc után is a beszerzett kórság egy része, de gyógyultak, könnyebben gyógyíthatók a kalandorok. Amúgy a negatív effektek kihatnak a “békés hétköznapokra” is (vakság esetén pl. nem tudja használni a könyvét a gyógyító, és értelemszerűen az észlelési képessége sem fog működni a tolvajnak).
Ha már szóba került a mágia. Rengeteg fajta varázslat áll a rendelkezésünkre, elementális, elme, titkos tanok, nekromancia, lélek, test stb. egyszóval mindenki kialakíthatja a saját ízlésének megfelelő varázslókat. Ráadásul, mi állíthatjuk be a kívánt ige erejét, így egy sima tűzgolyót 1-2 alkalommal gyengébben, vagy egyszer, de erőből is ellőhetünk más-más hatását és taktikát eredményezve. Védő, támadó mágia mellett vannak “harcon kívüli” bűvigék, amivel pl. tárgyakat azonosíthatunk (a két ? közé rejtett szöveg utal arra, hogy ismeretlen eszközzel, ellenféllel van dolgunk), titkos járatokat detektálhatunk, fegyvereinket ruházhatjuk fel bónusz sebzéssel, vagy sima fényt hívhatunk a sötét útvesztőkbe.

Szörnyek keringője

Első kalandozásaim során hamar megtanultam, hogy akár egy mezei kukac is lerághatja az ember lábát, ha van neki. Mire az új csapatommal belekezdtem a második próbába, már ismertem az alap lények nagy részét. Tudtam, ha a gombaizéval hoz össze a sors, már lépek ki a csatából (ezzel meghal mindenki, és a irány a menü), majd load után folytatom. Az ok egyszerű, egy-két támadással megöli a fél csapatom, és bár feltámaszthatóak, sosem jutnék messzire a hullákat cipelve. Ha rendelkezik valamelyik karakterünk lényazonosítási képességgel, már is előnyben vagyunk, kiszámíthatóbbak a csaták (sokszor egy fajból gyenge és erősebb egyed is ugyan úgy néz ki). Általánosságban az első sort csapkodják, de például a fenti képen lévő shivaszörny már eléri a hátsó sort, ő például kifejezetten a mágusaimat szemelte ki magának, vagy a denevérek, akik szárnyszél támadással lebénították a fél csapatom (a vége amúgy győzelem lett, igaz, egy load után).
De nem csak ellenlábassal van tele a világ, gyakran összefutottam NPC-kel is, akik szintén véletlenszerűen jelentek meg, általában egy adott régióban, vagy éppenséggel helyhez kötötten egy épületben (pl. a boltos). Ilyenkor felbérelésre vagy kizsebelésre is van lehetőség. Igaz, lebukás esetén a baráti viszonyunk csökken, és ha nagyon utálja a képünket, tesz róla, hogy törött kézzel töröljük meg a hátsónkat. Sajnos, ha egyszer búcsút intünk neki, akkor eltűnik, és vagy random találkozunk vele később, vagy egy kereskedő esetén, az épületből ki-belépéssel bújik elő újra.
Szövegbeírással is lehet velük beszélgetni, infót kérni tőlük tárgyakról, helyszínekről, minimum angol bőven elég hozzá.

Ákciós a kard! Csak 200 kredit darabja! 

Küldetések is akadnak bőven, szerencsére a játék jegyzetel helyettünk, majd szortírozza a feladatokat helyszínek szerint, könnyű kiigazodni a naplóban. Ugyanilyen okos funkció az automatikus térkép, ami szépen berajzolja, merre jártunk, illetve ha korábban szert tettünk az adott régió térképére, akkor azon külön színnel jelöli a felfedezett részeket. Akár jegyzeteket, infókat is írhatunk rá (pl. xy helyen főellenség tanyázik). Sőt, beállíthatjuk, hogy a csapat szépen magától elsétáljon az általunk kijelölt pálya részhez, míg mi pincehideg szilvapálinkát iszogatunk a tévé előtt. (Tipp: ezt a “Set path -> Pathfinder -> Exit & Walk” pontokban érhetjük el.)

Karakterizálás

Might and Magic VI óta imádom, amikor öltöztetős katona/Playmobil emberkeként tudom “felruházni” a karaktereket, látni, hogy áll neki a vasaltpáncél, és nem csak egy általánosított képre ráaggatni a páncél, fegyvert. Sajnos, Cleve itt nem rugaszkodott el a földről, hanem egyszerű, férfialakot (nemtől független) rakott be a felszerelés ablakra, és erre tudjuk pakolgatni fel-le a cuccot. Kivéve, ha átkozott tárgy akadt a kezünkben, mert azt sajnos patexel kenték be, és szépen a balszerencsés csapattag kezében marad, amíg le nem szedjük varázslattal, itallal, szakemberrel.
Komolyabb fejtörést okozott, amikor először szintet lépetek az embereim, ugyanis fogalmam sem volt, melyik  11 attribútumra szórjam el a pontjaimat. Az alap dolgokról sejtettem, hogy itt is úgy működik, mint máshol, intelligencia a varázslók barátja, míg az erőt érdemes a harcosnak maxolni, de kezdetekben a fel, dev, met, des, rövidítések mit takarnak, és mire jók, azt még a steames fórumain sem tudták hirtelen megmondani. Próbáltam arra tenni, amire szintlépéskor automata osztott a játék is, és reménykedni, nem nagyon rontom el a karaktereimet.

A gyíkember karakterlapja.

Skillek esetén már könnyebb a dolog. Három csoportra kapunk pontokat (harci jártasság, fizikai képesség és tudás), a karakter szakmájától függően, majd ezeket oszthatjuk arra, ami az adott “fából” tetszik. Érdemes megfontolni, hogy melyik emberünk, miben legyen jó, például a varázslóm tudásfájára kapja a legtöbb pontot, mivel a fő skilljei abba a csoportba tartoznak, de a gyíkemberem meg inkább a fegyverismeretét tudja nagyobb mértékben növelni.
Ha esetleg hőseink elhaláloznak, akkor feltámasztásuk -10 Constitution pontba fáj, szóval csak óvatosan! (Tipp: nem csak a hőseink, a megfelelő varázslattal a “csontkupacok” is feltámaszthatóak!)

Negatív visszacsatolás

A korábban említett csata mikéntjén kívül, még egy dolog van, ami rendkívül bosszant a Grimoireban. Méghozzá a tárgylista. Pontosabban tárgyszalag. Mert a szokásos téglalap szerű, rácsos hátizsák itt nem létezik, helyette kapuk egy korlátozott kapacitású csíkot, amire pakolhatjuk a cumót, és ezt használja mindenki. Kevés tárgynál működik, gyorsan elérhetőek, akár harcközben is. De ha már tetemes mennyiségű kacat virít rajta, és éppen egy papírtekercsre van szüksége a bokorban gubbasztó törpnek, kattintgatni kell (jobbra vagy balra), míg rálelünk, ráadásul a sok egyforma ikonú pergameneket egyesével kell ellenőrizgetni, nehogy a tűzgolyó idézést használjuk fel a célra.

Kapunyitási pánik.

A másik gond, bár ez inkább már csak apróság, hogy nem lehet rendes, ablakmódban játszani a játékot, az alja lemarad (lásd a képeket). Ezekre is van ígéret, hogy orvosolva lesz. Meglátjuk, csak ne a mentéseink bánják, mint legutóbb…

Summa sumárium

Röviden, és tényleg csak röviden ennyi lenne az ismertető, vannak dolgok, amikről keveset írtam (statok, mágia, szörnyek stb.), és van, ami tapasztalat hiány miatt kimaradt (kovácsolás/tárgykészítés). Sokszor, menet közben kellett módosítottam a leíráson, mert annyira részletes a játék, hogy mikor már azt hiszem, ismerem minden csínját-bínját, másnap valami újat tanulok.
Amúgy egy kissé elhamarkodottnak érzem a megjelenést, (tudom-tudom, 20 év), de Cleveland várhatott volna még 1-2 hetet, míg a mostani szinten nincs a Grimoire. De! Van két fontos dolog, amit szeretnék megemlíteni az úriember védelmében. Egyrészt tényleg egyedül kalapálta a játék motorját, másrészt, a hosszú évek, a játék méretéből adódó időigényes, monoton tesztelések miatt, átsiklott olyan gondok felett, ami egy új játékost megakasztanak. Abban viszont igazat adok a bosszús kommentelőknek, a játék ára extrém magas, a minőség pedig csapni való volt, hiába érkezett a sok javítás, ez sokat rontott a kezdeti megítélésen.
Ezek ellenére, mégis azt mondom, a jelenlegi formájában igenis jó játék a Grimoire : Heralds of the Winged Exemplar, könnyen bele lehet szeretni. Méltó folytatása, ha nem vetélytársa, a régi nagyoknak, felkerülhet a Wizardy-k, Might & Magic-ek, Eye of the Beholderek mellé a dobogóra. Aki belevág a kalandba, az hosszú játékra készüljön, alig jutottam túl az első pár térképen, és még csak 1%-át jártam be a világnak.

Végezetül még 1-2 tipp, ami segíthet:

– A menüben választható a kezdés helyszíne. Mindegyik más-más előnnyel/hátránnyal jár. Nagyon kezdőknek ajánlott a sanctuary, mert itt egyrészt nincsenek szörnyek, másrészt kapásból 1 szintet léphetnek a harcosok!

– A zárt ajtó sem lesz gond, ha éppen otthon felejtettük a tolvajunkat. Háromszor nyomjuk le az előre nyilat, és lehetőségünk adódik 2 emberünkkel betörni a nyílászárót!

– Találtál egy kardot, amit démoni motívumok díszítik? Halálfejes tört gubiztál egy sírból? Valószínűleg átkozott, ne add a karaktered kezébe!

– Egyszemű (Aeorb) karakter rendelkezik egy speciális képességgel (Jin-jang ikon), ami az elején nagyon hasznos! Nagy sebzést okoz, és néha őrületet varázsol az ellenségre, aki ezután a csapattársait is ütheti!

– Kezdetben, bizonyos fajok, puszta kezükkel nagyobbat ütnek (3D4), mint fegyverrel, például a sárkányok, nagák és szauridák.

– Ételel is növelhető a pihentségi szint. Egy jó nyúlpaprikásnál nincs is jobb főboss harc előtt.

– Mentsetek sűrűn, akár minden 5. lépés után! F6 a gyors mentés.

– A piócák nem csak a másnaposságot, hanem a mérgezést is gyógyítják, elhanyagolható sebzésért cserébe.

– Úszásra is érdemes tenni pár pontot, így ha vízbe lépünk, nem hal bele a fele csapat.

– Nem kötelező teljes partival indítani! Menet közben sokkal táposabb felbérelhető npc-kbe futhatunk (pl. Rosy tündérbe, aki erősebb, mint a csapatom férfi tagjai).

– A bárd szintén jó szolgálatot tesz. Akár a főellenségeket is álomba tudja ringatni, így az simán átdurmolja a támadási köreit.

Ha esetleg lesz időm, és sikerül végigjátszanom a játékot, még írok pár sort oldalt. Addig is próbáljátok ki, mert tényleg remekmű!

Jó szórakozást!