Angol tudásunk hiányát gyakorta a fantáziánkkal helyettesítettük, ahogy ezt említettem már párszor, így lett nekünk a Hunchback púposa Robin Hood (a játék meg ” a Robinhoodos”). Mentségünkre szolgáljon, hogy a zöld ruhás emberke, csuklyával a hátán (ami a púp lenne igazából), középkori környezetben inkább hasonlított a sherwoodi erdő útonállójára, mint a Notre Dame toronyőrére. Amúgy nem is tévedtünk nagyot, de erről majd lejjebb.
Keresztesek kereszttel keresztet vetettek.
Maga a játék egyszerű volt, mint a faék, egyedi kidolgozású árkád ügyességi, amit eredetileg játékgépekre írtak, majd utána portolták más masinákra többek közt C64-re. Sőt, nemrégiben még egy pofás remake is készült belőle.
Mindezekről kicsit részletesebben, egy-két érdekességgel a tovább után.
A történet szerint Eszmeraldát kell megmenteni, akit elraboltak, és egy vár- vagy a Notre Dame tornyába zártak vala. Quasimodo pedig, ahelyett, hogy egyből felkapaszkodna szíve hölgyéért, dudorászva elugrál az építmény legtávolabbi pontjához, hogy majd a falakon a védműcsipkéket, alabárdokat, tüzes ördögnyilakat átugorva, köteleken mélyedéseken átlendülve szenvedje vissza ugyanezt az utat. A pályák végén, az általunk “sonkáknak” vélt, harangokat kellett elérni az aktuális szakasz teljesítéséhez. Amennyiben elhalálozás nélkül sikerült 5 darab harangot összekongatni, egy plusz élettel gazdagodtunk, amire nagy szükségünk is volt a további utunk során. A terepakadályokon kívül ráadásul még egy lovag is mászott utánunk a falra, aki ha elért, annak bizony gémóver lett a vége (ez egy fajta spéci időkorlátnak felelt meg), szóval nem volt érdemes sokáig ácsorogni, vagy himbálódzni.
Az első könnye-dead pályák
A jó reflex mellett a időzítés is fontos szerepet játszott, mert pl. a kötelet csak 7 óra tájékán (irány, nem idő :D) lehetett elcsípni, más időpontban, vagyis szögnél a verem alja tette a hátunkról púpot a homlokunk helyére. Tippelni lehet, hányszor sikerült a százból pontosan ugrani :D És a nemzetközi helyzet csak fokozódott, a pályák közepe fele már az ugrás mellett a különféle irányokból érkező nyilak, tüzes golyókra is figyelni kellett. Az 6-7. falrésznél sosem jutottunk tovább.
Ha azonban valakinek sikerült elvergődnie a végéig, majd megmenteni a nőt, máris kezdhette az egészet előröl, immár nehezebb fokozaton. Nem is csodálkozom, hogy Quasinak tele lett a púpja, és a második rész megkapta a Quasimodo’s Revenge alcímet.
Na, jó, a borító alapján már egyértelmű, hogy egy piás öregasszony a főkarakter
A Hunchback kiadója, az Ocean, mint írtam, elég sok gépre átportoltatta a játékot (Sprectrum, Amstrad CPC stb. C64-re J. Steele nevű programozó követte el, az ő neve díszeleg ott, a főmenüben). A történethez még hozzátartozik, hogy eredetileg valóban Robin Hoodnak tervezték a főkarakterünket, ám menet közben a rajzoló lelépett a cégtől, az új emberke meg, felsőbb utasításra, átrajzolta púpossá a tolvajok fejedelmét. A zöld ruha viszont maradt, így lett a vége egy fura Robinmodo hibrid :) De mi átláttunk a csuklyán.
Az a jellegzetes dalocska pedig, amit a játék indításánál hallunk, a Teddy Bears’ Picnics, C64-esítet verziója.
Az eredeti játékgép Donkeyval. Lejjebb pedig a masina működés közben:
Mint írtam a bevezetőben, készült egy pofás remake a Hunchbackből. Ez annyira jó lett, hogy itt sem tudtam messzebb jutni, mint az alapjátékban :) Akinek kedve van hozzá, nosza, csapjon le rá, mert hangulatos és baromi nehéz :D Letöltés, vagy a készítők honlapján, ami ITT érhető el.
Kép a remakeből.
Jó nosztalgiázást! :)
Vélemény, hozzászólás?