Oldal 1
Általános

Arcadia Savoya – Élménybeszámoló

Régóta terveim között szerepel eljutni a fővárosi Flippermúzeumba, de a távolság és az időhiány miatt ez eddig nem jött össze. Viszont a napokban sikerült eljutni a “kistestvér” kiállításra, a Savoya Parkban lévő Arcadiába. Noha kisebb helyen, kevesebb gépparkkal rendelkezik, mint a Flippermúzeum, az élmény így is rendkívüli volt. A hétvége ellenére nem volt sorban állás, minden géphez oda lehetett jutni. A legnépszerűbbnek a Mach Storm Arcade vadászrepülőgép szimulátorát találtam, arra kellett kicsit többet várni, hogy kipróbálja az ember, de szerencsére addig is volt bőven mivel elütni az időt.

Talán a legrégibb, működő, videójáték az Ataritól a Crash ‘N Score volt a maga 48 évével, őt követte a Space Invanders Delux verziója és az Asteroids, de természetesen volt még sok más klasszikus is (Pac-Man, Joust, Centipede, Golden Axe stb.). Valamint fénypuskás, autó-, lóverseny játékgépek, flipperek is az interaktív kiállítás részét képezték. Még a kisebb gyerekek is találhattak magukat szórakozást, míg apa/anya játszik, vagy éppen táncol (mert ilyen is volt). Személy szerint két nagy kedvencem volt az Asteroids, valamint a Namco quick and crash fénypuska játéka, de a fiammal jól szórakoztunk a Let’s Go Jungle-el és a Rampagel is, valamint neki még bejöttek a flipperek is. A családunk legkisebb tagjának pedig a “lábbal játszható” ufo stomper tetszett.
Mindenkinek csak ajánlani tudom az Arcadia játéktermet, az utolsó információim szerint még egy évig maradnak a Savoyában, szóval hajrá!

Általános

198X – Kamaszkorunk legszebb nyara

Hi-Bit Studios legújabb játékában egy a ’80-as évek ihlette, kitalált városrészben, Suburbiában kalandozhatunk, ahol a főszereplő, a kamaszfiúk mindennapi gondjaival, problémáival küzdő Kid él. A történetünk akkor veszi kezdetét, amikor a fiú felfedez egy helyi játéktermet, ami a neonfényes világával, villódzó képernyőivel és természetesen a rengeteg videojátékával hamar rabul ejti. A mi feladatunk lesz öt különböző arcade játékstílusban helytállni, miközben lassan kibontakozik előttünk Kid története is.

Egész pontosan beat ’em upshoot ’em up, autóverseny, nindzsa platformer és RPG szerepel majd az étlapon. Mindegyik profin kidolgozott pályákkal, korhű nehézséggel vár minket és valami úton-módon kapcsolódnak a játék fő történetéhez is (pl. a “verekedős” játékban Kidre hasonlít a főkarakter). Erről annyit árultak el a fejlesztők, hogy köze lesz a felnőtté válás rögös, nehézségekkel teli útjához, a virtuális és a valós világ határainak elmosódásáról is.
Maga az 198X hangulatos zenei betétekkel és gyönyörű retro pixeles grafikával várja a nagyérdeműt. Sajna, egészen június 20-ig türelemmel kell lennünk, akkor érkezik ugyanis PC-re és PS4-re, csak hogy jól induljon a nyár!

További képekért, infóért a honlapot tessék csekkolni: 198X the Game

Általános

Slipstream – Driftelés 8 biten

Úgy látszik, a május hónap a retro autóverseny játékoké lesz, mert alig hűlt ki a Horizon Chase Turbo-s pite, már itt is az újabb adag, ami a hangzatos Slipstream nevet viseli. A készítők szintén a ’80-’90-es évek játéktermeinek autóverseny legendáit vették alapul, jelen esetben talán az Out Run-ból merítettek bővebben. Legalábbis, ami a versenyek menetét illeti, ugyanis, itt szakaszonként (időlimit súlya alatt) halad a verseny, mindenhol a civil forgalmat kerülgetve kell az ellenfelet legyőzni.

A játék krémje, hogy a kanyarokban driftelni, “csúsztatni” kell a kocsit, a sima kanyarodás, még ha tökéletes is, sebesség vesztéssel jár. Van egy jó kis tutorial, amit érdemes végigvinni, mert amúgy nehéz lesz ráérezni a figura nyitjára. A másik újdonság a szélárnyék (avagy slipstream) használata, ami annyit tesz, hogy a civil/ellenfél kocsija mögött haladva jelentős bónusz gyorsítást kapunk.
A Slipstream 20 különböző, kissé túlzottan színes, pályát, 3 játékmódot, valamint 5, egymástól eltérő tulajdonsággal rendelkező verdát tartalmaz.
Aki kedvet érez hozzá, az a STEAM-en jól megvásárolhatja magának.

Általános

Horizon Chase Turbo – Száguldó dodge vipera

Még az első indie játék tartalmú bejegyzésemben adtam hírt a Horizon Chase-ről. Mivel akkor még erősen béta állapotban leledzett ez a Lotus T. C., Out Run, Top Gear hangulatát idéző autóversenyzős játék, megígértem, szólok, ha kijön a végleges verzió.
Nos, akkor szólok:

Végre elérhető steamen (is) a Horizon Chase, ami időközben – az iOS verziótól megkülönböztetvén – felvette a Turbó család nevet is. Ráadásul, immár nem egyedül szeljük a kilométereket, hanem gépi vagy emberi vezetőkkel (osztott képernyőn) is összemérhetjük a tudásunk. Persze, végig megmaradnak az arcade alapok, lehet tövig nyomni a gázt, akár a kanyarokban is, az ellenféllel történő koccanás sem végzetes és az aszfalt elhagyást is “csak” egy bukfenccel bünteti a játék.
Ahogy az elvárható, a versenyek pörgősek, a pályák változatosak (48 város, 109 szakasszal vár ránk), a retros zenét pedig maga Barry Leitch komponálta, aki ugye nagyon otthon van a témában (pl. a Lutos, Top Gear, Rush dallamait is ő szerezte).

Aki lecsapna a Horizon Chase Turbo-ra az ITT megteheti! PS4-re meg EMERRE keressétek :]

Általános

The Hunch is back! – Púp a háton

Angol tudásunk hiányát gyakorta a fantáziánkkal helyettesítettük, ahogy ezt említettem már párszor, így lett nekünk a Hunchback púposa Robin Hood (a játék meg ” a Robinhoodos”). Mentségünkre szolgáljon, hogy a zöld ruhás emberke, csuklyával a hátán (ami a púp lenne igazából), középkori környezetben inkább hasonlított a sherwoodi erdő útonállójára, mint a Notre Dame toronyőrére. Amúgy nem is tévedtünk nagyot, de erről majd lejjebb.

Keresztesek kereszttel keresztet vetettek.

Keresztesek kereszttel keresztet vetettek.

Maga a játék egyszerű volt, mint a faék, egyedi kidolgozású árkád ügyességi, amit eredetileg játékgépekre írtak, majd utána portolták más masinákra többek közt C64-re. Sőt, nemrégiben még egy pofás remake is készült belőle.

Mindezekről kicsit részletesebben, egy-két érdekességgel a tovább után.

“The Hunch is back! – Púp a háton” itt folytatódik! »