Oldal 1
Általános

Adrenix – Árnyas Fejvadász

Egy facebookos bejegyzés apropóján találkoztam először az Adrenix-el, és egyből felkeltette az érdeklődésemet. Pedig nem vagyok oda a zárt helyeken játszódó 6DoF (Six degrees of freedom) típusú játékokért, a Descent volt az egyedüli, amivel röpködtem pár pályát, ám végül az sem kötött le annyira, hogy a műfaj rajongója legyek (kivéve, ha az űrben játszódnak az események, egy jó kis Descent: FreeSpace, X-Wing bármikor jöhet).

2018-03-22 21_13_58-adrenix

Welcome to the Future.

Ez alkalommal azonban kivételt tettem, és belevetettem magam az Adrenix cyberpunkos világba, hogy Scott Griffon bőrébe bújva levadásszam a Medtech hitvány katonáit, bosszút álljak az enyhén mentális gondokkal küzdő ex-főnökömön, és mellesleg kiszabadítsam az elrabolt menyasszonyomat is. Szóval, a szokásos műsor.
Azt még ideírnám, hogy eme sci-fi FPS alkotógárdája, a Digital Dialect, portolták PC-re az OddWorld: Abe’s Oddysee és a Metal Gear Solid: Integral remekműveket is. A továbbiakban az Adrenix mellett a D.D. alapítójáról, Michael Caseről is esik pár szó, többek közt megtudhatjuk, hogy Atari 2600-ra milyen felnőtt tartalmakat készített, és hogy durvultak el a dolgok a pixelporesz birodalom alapkő letételekor. Nem (tudom,) korhatáros tartalom következik (e). “Adrenix – Árnyas Fejvadász” itt folytatódik! »

Általános

Exhumed – Kihantolva!

Rengeteg időt töltöttem anno a “Duke Nukem klónokkal”, avagy a Build engine-s játékokkal, és bevallom őszintén, számomra marha nehezek voltak; Duke, Caleb, vagy Lo Wang kalandjait sosem játszottam végig cheat nélkül. Ráadásul ezeknél a játékoknál gyakran jelentkezett nálam a szimulátor betegség (vagy legalábbis egy idő után a rosszullét kerülgetett). Mostanában viszont megkívántam egy jó kis retro lövöldét és eszembe jutott, hogy anno a 576/PC Guru egyik számában olvastam egy “egyiptomos fps-ről”, ami akkor kimaradt. Éppen itt volt tehát az ideje, hogy ránézzek erre a “klónra”. (Ez a “klón” elnevezés igazából téves, de erről később).

Üdvözlet Egyiptomból! Bárcsak itt lennél!

Üdvözlet Egyiptomból! Bárcsak itt lennél!

Az Exhumed, egyeseknek PowerSlave, Egyiptomba invitál minket, ahol sakálfejű lények, varázserejű múmiák, gyilkos macskaszobrok várnak ránk, és nekünk csupán annyi lesz a dolgunk, hogy tömegével irtsuk őket. A Lobotomy Software finomkodásmentes szerelemgyereke még mai is addiktív, annak ellenére hogy a játékmenet keményebb, mint Szaharában a nyári hőség. Szóval, kapjatok fel egy burnusz-t, vegyétek kézbe a M60-ast és indulunk a fáraók földjére. Csak előtte beugrunk a készítőkhöz, akiknek még magát, John Istencsászár Carmackot is sikerült lenyűgözniük.

Múmiás-csapattörténelmes-nagyonsokszöveges beszámoló a folytatásban!

“Exhumed – Kihantolva!” itt folytatódik! »

Általános

Fighting Force – Erőnek erejével.

Korábban, a Primal Rage bejegyzésnél említettem, hogy nem vagyok egy nagy verekedős játék fan és a gamer pályafutásom alatt talán, ha egy maroknyival játszottam. Ilyen volt az 1997-es Fighting Force is. A Tomb Raider szagú, 3D-s “bunyós” játék hamar az én és az öcsém kedvence lett, főleg azért, mert tartalmazott kétszemélyes opciót. Mivel mi folyton-folyvást kerestük a lehetőséget az olyan közös mókára, ahol nem kellett a másik “halálára”/ időlimitre várni (általában fél óra / player volt a kvóta, amit persze mind a ketten elhúztunk, a másik idegeit feszegetve), gyakran előkerült a F.F. CD-je az unalmasabb téli délutánokon.

A csapat!

A csapat!

A Fighting Force-t az Eidos – Core Design kombó tette le az asztalra, úgy, hogy eredetileg nem is erre az asztalra akarta lerakni, és bár rengeteg jó ötlettel pakolták tele, úgy érzem, nem kapta meg a megérdemelt kritikákat.
Ráadásul a napokban sikerült szert tennem egy dobozos példányra, így úgy éreztem, eljött az idő, hogy egy kicsit részletesebben foglalkozzak a játékkal; egy cikk erejéig újra felkapjam a vascsövet, beverjem a rossz fiúk arcát, és megakadályozzam a világvégét. Aki be akar szállni bunyóba, az a folytatásban tartson velem, kelleni fog a segítség.

“Fighting Force – Erőnek erejével.” itt folytatódik! »

Általános

Grimoire: H.o.t.W.E. – Ez kellett nekünk!?

Az elmúlt két hétben sikerült letesztelnem ezt a 20 évig érlelt játékot, bevallom, idén május óta engem is elkapott a hype (vagy, ahogy a rossz nyelvek mondanák, Beclever lettem), bár volt egy-két alkalom, amikor megingott a hitem; komolyan azt kezdtem gyanítani, az egész játék kamu, Cleveland Mark Blakemore valószínűleg a demón kívül nem rendelkezik semmivel. Talán menet közben meghaladta a tudását a számtalan bug, az egyszemélyes játékfejlesztés csapdájába esett, ihlettelenség tört rá, túl nagy orkba vágta a fejszéjét, vagy csak szimplán élvezi az emberek szívatását. Ám végül rácáfolt mindenkire, és megjelent a Grimoire. Érdekes volt látni, ahogy Cleve a pokolból az égbe emelkedik, bár korántsem mondható simának ez a felszállás.

Az első csapatom. Ők még naivan vágtak a kalandba.

Az első csapatom. Ők még naivan vágtak a kalandba.

Arra kitérnék még, hogy nem foglalkozom Cleve személyével, magánéletével, problémájával a világgal. Nem érdekel a szélsőséges blogja, se a jégkrémek és a nők viszonya. Csak, mint egyszerű játékos próbáltam megírni ezt a beszámolót, lassan 2 hete csak ezzel játszom, és eddig háromszor kezdtem újra (ritka dolog nálam az ilyen). Aki kíváncsi, mi vár rá Cleveland M. Blakemore által kreált világban, végül milyen lett az elmúlt 20 év termése, az tartson velem a továbbiakban!

“Grimoire: H.o.t.W.E. – Ez kellett nekünk!?” itt folytatódik! »