A barbár szóról a legtöbbünknek szerintem, egy ágyékkötős, kigyúrt, hosszú hajú, kétkezes pallost forgató hústorony jut az eszébe, aki általában mágia gyűlölő, és olyan világban él, ahol még a földi giliszta is 10 méter hosszú, hetven sor, borotvaéles foggal a szájában. Jómagam is a 80′-as, 90′-es évek sword and sorcery filmjein nőttem fel (Conan a barbár, Vörös Szonja, Barbár fivérek, He-Man stb.), és bár számtalan játékban találkoztam a fejpántos gyilokgépekkel (pl. ugye a Golden Axe), a legelső emlékem mégis a klasszikus Commodore 64-es Barbarian-hoz köthető. Az első részt egy havernál toltuk, (amikor a bátyja másfele járt, mert szerint nem volt nekünk való a “brutális” játék), a kedvenc jelenetünk a lefejezés, és a hullahúzó szörnyike volt, amint az bele-belerúg az elgurult főbe.
Valószínűleg, Oscar Celestini is nagy rajongója lehet a Barbarian-nak, pontosabban a Barbarian II-nek, mert a pár napja elkészült Black Jewel című platformjátékában ezt, a Commodore 64-es érzést próbálta visszaadni nekünk. A pixel-art grafikás, retro stílusú alkotásban (amire akár CRT monitor effektet is húzhatunk) egy Ryan nevű barbár harcossal kell pályáról-pályára haladva előreküzdenünk magunkat, hogy végül elkenjük a főkolompos, koponya orcájú Darkor száját, aki volt olyan galád, hogy uzsonnaidőben elcsente a játéknév adó varázstárgyat. Az, akár egy dohányzás ellenes kampányban is jól mutató főellenségen kívül, több, kisebb Boss hátát is meg kell vakargatnunk a pallosunkkal, nem beszélve a különféle szörnycsatlósokról, akik mindent megtesznek majd, hogy hősünket múltidőbe (t)egyék. Mindezt öt változatos zónán (kb. 50 pályán) át, ahol nem csak harci tudásunkra, hanem ügyességünkre is szükség lesz a túléléshez.
A játék ITT vásárolható meg, kemény 2 $ áron (!!!). Valószínűleg megvételezem a későbbiekben, így egy teszt várható lesz ;)