Oldal 1
Általános

Fighting Force – Erőnek erejével.

Korábban, a Primal Rage bejegyzésnél említettem, hogy nem vagyok egy nagy verekedős játék fan és a gamer pályafutásom alatt talán, ha egy maroknyival játszottam. Ilyen volt az 1997-es Fighting Force is. A Tomb Raider szagú, 3D-s “bunyós” játék hamar az én és az öcsém kedvence lett, főleg azért, mert tartalmazott kétszemélyes opciót. Mivel mi folyton-folyvást kerestük a lehetőséget az olyan közös mókára, ahol nem kellett a másik “halálára”/ időlimitre várni (általában fél óra / player volt a kvóta, amit persze mind a ketten elhúztunk, a másik idegeit feszegetve), gyakran előkerült a F.F. CD-je az unalmasabb téli délutánokon.

A csapat!

A csapat!

A Fighting Force-t az Eidos – Core Design kombó tette le az asztalra, úgy, hogy eredetileg nem is erre az asztalra akarta lerakni, és bár rengeteg jó ötlettel pakolták tele, úgy érzem, nem kapta meg a megérdemelt kritikákat.
Ráadásul a napokban sikerült szert tennem egy dobozos példányra, így úgy éreztem, eljött az idő, hogy egy kicsit részletesebben foglalkozzak a játékkal; egy cikk erejéig újra felkapjam a vascsövet, beverjem a rossz fiúk arcát, és megakadályozzam a világvégét. Aki be akar szállni bunyóba, az a folytatásban tartson velem, kelleni fog a segítség.

“Fighting Force – Erőnek erejével.” itt folytatódik! »