Retro-grafikás kalandjátékot hegeszt a Icefall games, ami jövő év elején már érkezik is PC valamint Mac-ra. A játék a 80′-as évek “EGA” grafikáját használja a kalandok és az elhalálozások megjelenítésre. Ez utóbbira kiemelt hangsúlyt fektettek a készítők, számtalan módon távozhat a túlvilágra hősünk, és szinte minden pixel ellenséget rejt. Ahogy a lenti animációból is látszik, még a barátságos tacsikutya, vagy a hód pajtás is véresre rághatja a kalandorunk végtagjait.
A történetben egy fiatal rangert alakítunk, akivel, a túlélésen és a menekülésen kívül, még a világot is meg kell mentenünk. Ezt a fentebb említett gyilkos pályarészek mellett még rejtvények is nehezítik, szóval az agyunk sem fog pihenni. Ráadásul a begépelendő “ősember nyelvezetű” parancsok szintén részét képezik a játéknak (“menj a szikla”, “vedd fel kulcs” stb.), így az alap angol nem árt.
Változatos tájak, titkos odúk, barlangok várják, hogy felfedezzük őket, vagy éppen nehezítsék az utunkat. Gondolom, inkább az utóbbiból lesz bővebben részünk.