Mint azt egy bejegyzéssel lejjebb írtam volt, Marioval Pc-n játszottam először, de már jóval korábban ismertem. Felénk nem igazán terjedtek el anno a konzolok, nem is tudtam senkiről, aki Nintendoval játszott. Viszont a TV-be akkortájt kezdett beszivárogni a nyugati (ez esetben keleti) kultúra. Az egyik német adón futott egy sorozat (azt hiszem ez), ami élőszereplős/rajzos formában mutatta be Mariot és a világát.
De az igazi kultuszt a kívánság mester, Dévényi Tibi bá teremtett meg ’90 környékén az Elektor Kalandor nevű játékos vetélkedőjével. Röviden a lényeg: otthonról (egy előre felépített rendszerrel) élőben lehetett Super Mariozni a műsor ideje alatt, és aki a legtöbb pontot elérte az mindig valami értékeset nyert.
Nagy durranás volt ez akkoriban, a bezsebelhető nyeremények (pl. a fődíj, utazás Disneylandbe), az otthonról játszás High-tech megoldása (fax szisztéma :P), és maga a játék varázsa mind olyan különlegesnek számított, hogy az olyan kis kockákat, mint én, Vasárnaponként odaszegezett a képernyő elé. Fejben játszottam én is: nyomtam a képzeletbeli telefon nyomógombját, bedőltem az ugrásokkor, mérgelődtem, mikor bénáztak a játékosok, és persze irigykedtem a nyeremények miatt.
Érdemes figyelni Tibi bá’ szerkóját is :)
A Mario hullám végigsöpört az országon, mindenki szeretett volna bekerülni és játszani, a gyerekek pedig Nintendot kértek karácsonyra, vagy bármire :D. (Tibi bá amúgy kemény reklámot nyomott végig a műsorba, és később is lehetett nála SNES-t nyerni, így végül is részben neki köszönheti Mario a hazai hírnevét).
Ami engem illet, nekem nem Mario volt a platform király. Hogy ki? Arról majd később :)