Oldal 1
Általános

Cyclemania – Verseny a filmvásznon

Pár bejegyzéssel korábban volt szó a Star Trek: Borgról, mint interaktív film/videojáték. Nos, most is valami ilyesmi lesz a terítéken igaz, egyedül csak az FMV (Full Motion Video) lesz csak a hasonlóság, ráadásul elég rendhagyó módon: motor- és autóverseny játékoknál kerül elő ez a megoldás!

Screenshot_631

A motoros ellensége itt is a plexire felkenődő sárga bogár.

Méghozzá magát a játékteret, a pályát vették fel kamerával (egy autó belsejéből), majd ezt digitalizálták a számítógépre (így, gyakorlatilag egy videót játszunk le, aminek sebessége tőlünk függ majd). “Harmadik személyben” látszódó járművünk csak lineárisan, megfordulás nélkül tud haladni, mi pedig fix kameraállásból irányítjuk. Mivel versenyzésről van szó, utólag kerültek rá az ellenfelek (ahogy a mi járművünk), az 1994-es Cyclemania esetében terepakadályok is. Hogyanokról, mikéntekről a cikk folytatásában olvashattok. “Cyclemania – Verseny a filmvásznon” itt folytatódik! »

Általános

Limbo C64 – Pókresszió

Szépen alakul a Limb “commodorosítása”, Søren mester most éppen egy rövid videót adott ki, amiben pók lábak mozgását teszteli. Nagyon jól néz ki a játék, PC-n még mindig nem sikerült sor kerítenem az eredetire, de ezt nem hagyom ki. Remél, hamar elkészül.

Amúgy nem fake a játék, ahogy sok kommentben olvasható, talán a C64ANABALT legjobb példa, hogy léteztek hasonló játékok C64-re.

Általános

Bop’n Rumble avagy Hulk Hogan a hátsó utcában.

Nem akartam már az első – vagyis második – posztban ellőni egyet sem a nagy ők közül (erről később), de mégis a nyitánynak valami C64-est, valami érdekeset, valami ütőset szerettem volna. Valahogy így keveredtem a Bop’n Rumblehez.

Aki ismeri a játékot, az tudja, miről van szó, aki nem, annak röviden: BnR egy scrollozós verekedős játék, ahol egy Hulk Hogan forma fickóval (Duke Davis) kell az ellenfeleket (van belőlük minden, vakember, gorilla, retikülös néni, pitbull stb. és persze főellenségek is) a pályánként változó harcmodorral (fej fölött pörgetés, lefejelés, fojtogatás, földbe vágás) lebunyózni. Mindezt jó adag humorral fűszerezve (pl. a harci ebet úgy lehet “legyőzni”, ha megcsikáljuk. Ez a többi ellenfelet viszont 1-2 másodpercre “kidönti”. :) )

“Bop’n Rumble avagy Hulk Hogan a hátsó utcában.” itt folytatódik! »