Oldal 1
Általános

Warlock Revenge – A boszorkánymester berág

Nem tudtam megállni, hogy ne vegyem meg, pár száz forintért, a Warlock Revenge-t, a múltkori CTHON is jó üzlet volt, bár a mentés nélküli rendszer miatt azóta sem játszottam végig (nehéz, na). Cserében jól szórakoztam, teljesen rendben volt a játék.
A Warlock Revenge sem ígérkezett rosszabbnak, elég meggyőzőék voltak róla a videók, a steamen csak pozitív értékeléseket kapott (jó, az ára is baráti volt, de azért szemétre nem szórnám a nehezen megkeresett magyar valutámat, valamint a szűkös időmet).

Mágus a mágus ellen!

Mágus a mágus ellen!

Ismét bejött a számításom, kellemeset csalódtam a játékba, egészen rákattantam, és bár nem volt olyan hosszú (2-3 óra alatt kipörgethető), végül elégedetten álltam fel a székből. Még az sem rontott az élményen, hogy egy teljesen ingyenes szerkesztővel kreálták, ami jóformán készen kínálja a játékot, “csak” a textúrákat kell ráhúzni. Ám ez egy irdatlan meló. Tudom, direkt kipróbáltam a W. R.-t hajtó Raycasting Game Maker-t, erről és a saját kis 3-4 óra alatt összedobott Wolf klónomról a következő bejegyzések valamelyikben lesz szó. A folytatásban következzen a Warlock Revenge bemutatója.

“Warlock Revenge – A boszorkánymester berág” itt folytatódik! »

Általános

Warlock Revenge – Steam megjelenés!

Mielőtt az oldalt rendszeresen látogatók felkapják a fejüket, nem, nem a Project Warlock érkezik, hanem a korábban szintén itt beharangozott Warlock Revenge. Milyen felkapott lett a Warlock név, nem? :D Szóval, végre megjelent a magát csak “szimpla, oldszkúl, fantasy FPS-nek” tituláló játék, ami nem is ígér többet, mint egy laza délutáni lövöldét.

De ismerős valahonnan ez a repülő koponya ...

De ismerős valahonnan ez a repülő koponya…

A történet szintén nincs túltolva: extra gonosz démonhorda érkezik a menetrend szerinti járattal, és egy átmulatott éjszaka után randalírozásba kezd a környéken. A mi feladatunk lesz az, hogy hazavágjuk az egész csapatot és megmentsük a világot. Ehhez különféle mágikus eszközök lesznek a segítségünkre, amiket útközben, a változatos pályákon, illetve titkos helyeken szedhetünk össze.
Jelenleg, a pozitív visszajelzésű Warlock Revenge csak 2,69 € kostál a steamen! (Számomra listás is lett, kanyarintok majd egy pár szavas beszámolót róla.)

Akit érdekel, az ITT megveheti a játékot!

Általános

Warlock Revenge – Az oroszok már a steamen vannak!!!

Újabb retro stílusú fps-t kapott “zöld lámpát” a Steamen. Ezúttal nem kiberplazma-ágyúval, hanem a jó öreg varázspálcával kell majd rendet vágni az aktuális gonosz hordái közt. Az orosz nemzetiségű alkotó a következőket ígéri az oldszkúl grafika és játékmenet mellé:

  • Rejtett rejtélyes helyek, rejtett rejtélyes tárgyakkal
  • Rengeteg pálya, egyedi zenével, különféle szörnyekkel a sarkokon
  • Egy halom tömegoszlató (szó szerint) varázsfegyver
  • Egyéb nyalánkságok (húsvéti tojások?!?! ;) )

Reménykedjünk, hogy sikerül véghez is vinni ezt a grandiózus célt, és mihamarabb a kezünk közé kaparinthatjuk a Warlock Revenge-t. Addig, míg várunk, nézzük meg ezt a röpke kedvcsináló videót: